Főrendiházi irományok, 1887. XI. kötet • 618-682. sz.

Irományszámok - 1887-661

154 BCLXI. SZÁM. Ellenben megegyezik a jelenleg választott megváltási mód is az eddigiekkel annyiban 4 a mennyiben a megváltás szintén a folyó év elsejére való visszaható erővel volna foganatosí­tandó, mely eljárás a társaságnak számadástételi kötelezettségét nem érinti s az eddigi eljárá­soknál minden tekintetben a legmegfelelőbbnek bizonyult. Ezeket előrebocsátva, a szerződés főbb határozmányait következőkben ismertetjük: ai 1. czikkhez. Ezen czikk meghatározza azt, hogy mi képezi a megváltás, illetve az állam által való átvétel tárgyát; nevezetesen megváltatnak, illetve átvétetnek: a) a társaságnak összes magyar vonalai, melyek közforgalom czéljaira engedélyeztettek ; a jármüveknek 1890. évi deczember 31-én leltárszerüleg kimutatott ájlományával együtt; az anyagkészletek s az épités alatt álló ipolyság-balassagyarmati és morvavölgyi vasutak ; továbbá a budapesti igazgatósági épület; b) a lissava-aninai bányavasut, annak tartozékaival együtt, a társaság hajóállománya s a szerződés ezen pontjában részletesebben meghatározott ingatlanok ; c) az osztrák-magyar államvasutnak a m. kir. államvasutak irányában a körvasút épí­tésére adott előleg czímén fennálló követelése. Mindezek a társaság 1890. évi zármérlegében a következő értékekkel vannak ki­mutatva : -4) a vasutvonalak tényleges befektetési értéke 154,510.410 frt 04 kr. ugyanazok anyagszereinek értéke 2,096.123 frt 47 kr. együtt . . . 156,006.533 frt 51 kr. B) a társaság szabad tulajdonából : 1. a lissava-aninai bányavasut értéke 4.845.658 frt 82 kr. 2. gőzhajók értéke 516.824 » 06 > 3. telkek és ingatlanok értéke . . 617.S50 > 29 > együtt . . . 5,9S0.333 v 17 > G) a budapesti körvasút kiépítésére a társaság által nyújtott és a megváltási évjára­dékba beszámított előleg, annak eredeti összege szerint 2.500.000 > — » mindössze . . . 165,086.866 frt 68 kr. A vasutvonalak befektetési értékében a forgalmi eszközök 26,745.931 frt 75 krral szere­pelnek, melyből az alábbiak értelmében bizonyos fontossággal biró megkülönböztetés szerint a régi vonalakra esik 21,763.216 frt 20 kr. a temesvár— orsovai, vágvölgyi és másodrendű vonalakra pedig . . 4,982.715 frt 55 kr. A vasutvonalak fentebb kimutatott befektetési tőkéjében benfoglaltatnak továbbá a még épités alatt álló ipolyság-balassagyarmati és morvavölgyi vasutvonalak építésére 1890. év végéig kiadott összegek is 2,163.251 frt 58 krral. Ezen két vonal épitési tőkéje 5,670.000 frtban van megállapítva, minélfogva még 3,506.748 frt 42 kr. szükséges az építkezések befejezésére, mely szükségletről az alábbiak szerint a szerződésben szintén gondoskodás történik. Az üzlet viteléhez szükséges anyagszerkészlet költségeit a társaság a régi vasutaknál egyáltalában szokásos eljárás szerint a czímletek kibocsátása utján befolyt összegekből, vagyis az ugynevezett épitési pénzekből fedezte, s igy ezen anyagkészletet a fent számjelzett összeggel külön megtérítés nélkül szintén be kellett vonni a megváltás tárgyai közé. A társaság szabad tulajdonát képező tárgyakra azonban az állarn megváltási joga ki nem

Next

/
Oldalképek
Tartalom