Főrendiházi irományok, 1887. XI. kötet • 618-682. sz.

Irományszámok - 1887-661

DCLXI. SZÁM. 155 terjedvén, ezek a jelen egyezkedés utján is csak azon okból vonattak be a megváltás tárgyai közé, mert a kormány súlyt fektetett arra, hogy ezek az állam által szintén átvétessenek. Nevezetesen a lissava-aninai vasútvonal, mely a 60-as években, mint bányavasut enge­délyeztetett, a társaság azon értékei közé tartozik, melyre a megváltási jog nem terjed ki, -*• minthogy azonban közérdekből indokolt, hogy e vonal is — habár korlátoltabb mérvben — a közforgalom rendelkezésére bocsáttassák a kormány ezen vasútvonalra szintén kiterjeszkedni kivánta az állami megváltást. A társasági gőzhajók bevonására pedig a kormánynak annál nagyobb súlyt kellett fek­tetni, mert a m. kir. államvasutaknak a törvényhozás jóváhagyása mellett berendezett hajózási üzeme már rövid idő alatt is oly hézagpótló intézménynek bizonyult, hogy ugy az állam­vasutak forgalmi érdekei, mint közgazdasági tekintetek folytán ezen hajózási üzem további kiterjesztése teljesen indokolt — különösen akkor, mikor a megváltott vonalakkal ujabb területek vonatnak be az államvasuti hálózatba, s midőn annak szüksége is fenforog, hogy a m. kir. államvasuti hajóraj működése és árúgyüjtési, illetve továbbítási szolgálata az Aldunára is kiter­jesztessék és az már kezdettől fogva nagyobb nyomatékkal megindíttassék. A megváltás tárgyai közé bevont telkek és ingatlanok jobbára a vasutvonalak építésére és kiegészítésére kisajátított területek és fekvőségek maradványait képezik, melyeken számos hivatalnoki, szolga- és munkás-lakóház épült, részben pedig a területek ez idő szerint más módon értékesíttetnek, előbb-utóbb azonban azok a pálya czéljaira közvetlenül is szükségesek lesznek. Mint legértékesebbet ezen ingatlanok közül a rákosi 79 hold 1.525*23 D-ölnyi földterü­letet, 178.680 frt 14 kr. értékkel, továbbá a társaság budapesti pályaudvara mellett a körúton fekvő s jelenleg díszkertnek használt 2.300 O-öl háztelket 137.067 frt 06 kr. értékkel és Temesváron a Béga-csatorna mellett fekvő 2.745*26 D-ölnyi területet és a rajta levő 10 munkásházat 103.680 frt 69 kr. értékkel véljük kiemelendönek. Az A) és B) alatt felsorolt befektetési értékekre nézve meg kell egyébiránt jegyeznünk, hogy a pénzbeszerzési költségek azokba még nincsenek beszámítva, mely pénzbeszerzési költ­ségekből a megváltás tárgyát képező vagyonértékekre tőkearányosán 24,826.460 frt 02 kr. esik. Alig igényel további bővebb indokolást, hogy ez alkalommal a kormány az 1888. évi XXVII. t.-czikkben gyökerező azon 2,500.000 frtnyi elölegtartozást, illetve az ezután megállapított évi 125.000 frtnyi évjáradékot is igyekezett bevonni a megváltási egyezkedésbe, illetve a megváltás fejében fizetendő évjáradékba, a melyből a törvényhozás említett intézkedése alapján a budapest-balparti körvasút épült, minek következtében a megváltási évjáradék a megfelelő évi 125.000 forinttal emelkedik ugyan, viszont azonban a m. kir. államvasutak üzleti szám­adása ezen 125.000 forintnyi évi tehertől menekül és a magyar állam ingyen jut az említett körvasút birtokába. A megváltás alá kerülő vasutvonalak és az azokhoz tartozó forgalmi eszközök, valamint a gőzhajók mennyisége, illetve kiterjedése az 1890. év végével a következő volt: A közforgalmú vasutvonalak üzleti hossza, beleértve a zsolna-csáczai 29*665 km. hosszú péage-vonalat is 1.499*388 km. Ehhez hozzászámítva a lissava-aninai vonalat 23*499 » együtt '. ". 1.522*887 km. A pálya építési hosszából, mely 1890. év végén a lissava-aninai vonal nélkül 1.463*66 km.-t tett, elsőrangú volt 1.174"49i km; kettős vágányú volt 259* 46í » 20»

Next

/
Oldalképek
Tartalom