Főrendiházi irományok, 1887. IV. kötet • 191-254. sz.
Irományszámok - 1887-201
CCI. SZÁM. 33 ket a pénzügymiuisler másodtokban végérvényesen megváltoztat, mint jogerejű határozat a pénzügyminister határozata lép, ellenben ha a pénzügyminister újabb eljárást rendel el, vagy az egyezséget meg nem erősiti, a közigazgatási bizottság albizottságának elsőfokú határozata s a megkötött egyezség a jogosultakra nézve is megszűnik kötelező s jogerejű lenni, s a pénzügyminister utasításához képest az előző 15. és 16. §-ok szerint újabb eljárásnak lesz helye. 18. §. A pénzügyminister az általa elintézett ügyeket, hozott határozatával az adófelügyelőhöz küldi le, a ki ezt az albizottságnál bejelenti s a jogosultakkal azonnal Írásban közli. III. FEJEZET. A kártalanítás módozatai« 19. §. A kártalanításnak végleg megállapított összege e czélra külön kiadandó, s 70 év alatt sorsolás utján beváltandó, az alábbi kivételektől eltekintve, előmutatóra szóló, közforgalmú állami kötvényekkel nyer legkésőbb 1892. év végéig kielégítést; azon töredékrész azonban, mely a legkisebb névértékű kötvénynél is csekélyebb, az igény megállapítása után azonnal készpénzben fizettetik ki. A holt kéznek, törvényhatóságoknak, városoknak, községeknek, alapítványoknak, hitbizományi vagyon birtokosainak s a közalapoknak járó kártalanitás egész összegéről egy-egy kötményezett kötvény állíttatik ki, mely forgalomképes kötvényekkel csakis a vagyonkezelésűk felügyeletére hivatott illetékes hatóságnak s a pénzügyministernek engedélyével cserélhető ki. A mennyiben a községek felsőbb hatóságok jóváhagyásával fölvett községi kölcsöneik biztositékául közjövedelmeiket és ezek által a regálé-jogból eredő jövedelmeiket is lekötötték, ezen engedély kiadása előtt a kölcsönadók meghallgatandók és beleegyezésök nélkül ezen váltságtőke el nem idegeníthető. 20. §. A kártalanítási tőkének kötvényekben kiadandó részétől 1890-ik évi január l-jétől kezdve kamat jár. Ez a kamat lehet vagy évi 5%, mely esetben a kamatjövedelem 107.,-os tőkekamat- és járadékadó alá esik, s ez az esedékes kamatokból a kifizetés alkalmával levonatik; vagy évi 47«%, melyet tőkekamat- és járadékadó nem terhel. A kamat, a kötvények kiszolgáltatásának idejéig, az 1890. január l-jétől bezárólag 189-2. v égeig terjedő időre kiadandó járadékszelvények ellenében, minden év végével, az állami ötvények kiadása után pedig a kötvények bevonásáig, az azokhoz kiadott félévenként utóhi g e Jaró szelvények ellenében, azok esedékességéhez képest fizettetik ki. 21. §• A Járadék-szelvények, valamint a kártalanitás összege a királyi adóhivatalok utján rendszerint azon jogosítottnak adatik ki, kinek részére az megállapítva lett. Ezen szabálytól eltérésnek a következő esetekben van helye: I- Az igényjogosultság iránti kétség esetében: 1. ha az a körülmény, hogy a kártalanitás kit illet, nincs tisztába hozva, vagy ,. FÓKENDI IK0MÁNY0K. IV. 1887-92. 5