Főrendiházi irományok, 1887. I. kötet • 1-89. sz.
Irományszámok - 1887-23
104 XXIII. SZÁM. érték alá nem eső valamely magánszemély között felmerülő birtokátruházás esetében, a rendes vagyonszerzési illetéknek csak fele része fizetendő, oda magyaráztatott, hogy az illetékegyenérték alá eső jogi személy részéről ajándék vagy örökség czímén történő vagyonszerzés esetében egyáltalán nincs helye a szabályszerű vagyonátruházási illeték fizetésének, hanem csupán az évi illetékegyenérték Írandó elő a szerzőjogi személy terhére. Ily körülmények között az illetékegyenérték alá tartozó jogi személy részéről történő ingyenes vagyonszerzések esetében az államkincstár minden alapos indok nélkül teljesen elesik a szabályszerű vagyonátruházási illetéktől, s a fizetett illetékegyenérték tiz évi összege is sokkal csekélyebb, mint a törvényszerű vagyonátruházási illeték lenne. Az ebből származó veszteségek elhárítása s egyáltalán az illetékkötelezettséget szabályozó törvényes határozmányok szabatos körvonalozása végett annál is inkább javaslatba kellett hoznom az 1881. évi XXVI. t.-cz. 26. §-ának megfelelő módositását s az ezen törvényczikk hatálybaléptéig követett eljárás újólagos érvénybeléptetését, mivel az utolsó évek eredményei szerint az illetékegyenértéki jövedelmekben jelentékeny csökkenés mutatkozik, mely részben a hézagos eddigi törvényintézkedésnek tulajdonítandó. Önként értetik egyébként, hogy a javaslatba hozott módosítás által az 1886. évi XXIII. t.-cz. 21. §-ában biztosított illetékmentesség nincsen érintve. A 7. §-ho0. Az 1881 : XXVI. t.-cz. 27. §-ában foglalt intézkedések által annak kifejezése volt ozélba véve, hogy az illetékegyenérték az illetékköteles vagyon élvezetére jogosított személy által és pedig önként érthetően addig fizetendő, mig saját haszonélvezete tart. Miután azonban ennek a fizetési kötelezettségnek következetes érvényesítése nem indokolt oly esetben, ha a vagyon élvezetére jogosított egyes személy helyett a tulajdonos jogi személy szerződésileg magára vállalja az illetékegyenérték viselését vagy erre az illetékes hatóság által kötelezve van, ennélfogva gondoskodnom kellett az 1881. évi XXVI. t.-cz. 27. §-ának oly értelemben való bővítéséről, hogy az általam fentebb jelzett esetben magától a tulajdonos jogi személytől követelteasék első sorban az illetékegyenérték. Másrészt szükségesnek tartottam, az illetékköteles vagyon jövedelmének kezességét újabban tüzetesen körvonalozni. Igaz ugyan, hogy az illetékegyenérték lerovásáért, — összhangzásban a bélyeg- és illetékszabályok e részbeni általános alapelvével, maga az illetékkötelezettség tárgyát képező vagyon is kezeskedik, mely kezesség az illetékegyenértéknél azért szorítkozott csupán a vagyon jövedelmére, mert a vagyon átlaga, mínt rendszerint elidegenithetlen, a dolog természeténél fogva nem nyújthat biztoesitást a kincstárnak. E szerint nem lehet kétség az iránt, hogy az illetékegyenérték dologi terhet képez, mely mint ilyen, az eddigi törvényintézkedések értelmében a vagyon élvezetére jogosított minden utód irányában is érvényesíthető, ha az a vagyon, melynek ő élvezetébe lép, valamely illetékegyenértéki hátralékkal van terhelve. Ez az 1881 : XXVI. t.-czikkhez benyújtott indokolásban határozottan ki volt emelve. Mindamellett eltekintve attól, hogy az idézett törvényszakasz jelenlegi szövegezésében kételyekre adott alkalmat, méltánylandónak tartottam azt a szempontot, hogy a jogutódnak a jogelőd netán illetéktartozásáért való teljes felelőssége a legtöbb esetben súlyos és indokolatlan terheltetést képezhet s ugyanazért gondoskodtam az idézett törvényszakasznak oly értelemben való módositásáról, hogy a vagyon jövedelme a folyó illetéktartozásért feltétlenül, oly tartozásért pedig, mely a jogelőd által lett volna fizetendő, csak annyiban kezeskedjék, a mennyiben ez a tartozás nem képez két évnél régibb hátralékot.
