Főrendiházi irományok, 1884. VII. kötet • 426-479. sz.

Irományszámok - 1884-426

CDXXVI. SZÁM. 41 összesen 947 horvát-szlavón illetőségű egyén, akikről a ministernek csakugyan föl kell tennie azt, hogy a horvát nyelvet birják. Ha mindazáltal előfordultak oly esetek, a milyenekről a t. horvát­szlavón országos bizottság üzenete szól, a kormány ezen bizottság előtt késznek nyilatkozott ezeket orvosolni és az iránt intézkedni, hogy ama közegek, kik a közönséggel érintkeznek, értsék annak nyelvét és hogy a közönség figyelmeztetésére szánt tudósitások horvát nyelven is közzététessenek ; de közös intézményekről levén szó, ama közegeket a magyar nyelv tudása alól már a szolgálat érdekében sem lehet fölmenteni s ama tudósításoknak a horváton kivül magyar nyelven is kell szerkesztve lenniök. A horvát nyelv használatára vonatkozó részszel kapcsolatban áll a t. horvát-szlavón országos bizottság üzenetének az a kivánsága is, hogy azon czímereken, melyek Horvát-Szia von­Dalmátországokban a közös hivatalokra alkalmaztatnak, ha már van valami felírás, az csak horvát lehessen. E kívánsággal szemben a magyar országos bizottság csak újból hivatkozha­tik a fentebb fölállított általános elvre, mely szerint a horvát nyelv igenis hivatalosan ós kötelezőleg alkalmazandó ott, a hol azt a törvény parancsolja; de ezzel azután a törvény követelményének elég van téve és nem lehet odáig elmenni, hogy ott, hol közös intézmé­nyekről vagy hivatalokról van szó, a horvát nyelv mellett a magyar használható ne legyen Maga a t. horvát-szlavón országos bizottság megjegyzi, hogy >nincs ugyan törvényes intéz­kedés arra nézve, hogy a czímereken ott kell lennie valami felírásnak, melynek indoka in­kább valamely gyakorlati szükségben fekszik, hogy a hivatal könnyebben legye» feltalálható azok által, a kiknek arra szükségük van«. Horvát-Szlavonországokban tehát méltán köve­telheti a lakosság, melynek ily közös hivatallal érintkeznie kell, hogy a hivatal megjelölé­sére oly nyelv használtassák, melyet a lakosság megért, tudniillik a horvát. De ez a gyakor­lati czél egyáltalában nincs veszélyeztetve az által, ha a horvát felírás mellett magyar is at kalmaztatik, sőt a t. horvát-szlavón országos bizottság talán maga sem fogja méltánytalan­nak tekinteni azt, hogy a magyar korona területének valamely részén és igy Horvát­Szlavonországokban is, az a magyar honpolgár, a ki nem birja a horvát nyelvet, de ennek daczára is közös hivatalt fölkeresni kénytelen, magyar nyelven is találja meg a kellő útba­igazítást. A magyar országos bizottság tehát azon nézeten van, hogy Horvát-Szlavon-Dalmátorszá­gok jogai sehogy sem csorbittatnak az által, ha, a horvát nyelv mellett, ily közös hivatalok czímerein magyar felírás is alkalmaztatik. Megengedi azonban ez a bizottság, hogy a tör­vényben erre nézve világos szavakkal intézkedés nem törtónt s igy, ha a t. horvát-szlavón orszá­gos bizottság nem volna hajlandó a kettős nyelv alkalmazására vonatkozó nézetünket el­fogadni, nem maradna egyéb hátra, minta közös hivatalokon alkalmazott czímereketj amint ez nagy részben eddig is történik, minden felírás nélkül hagyni. A t. horvát-szlavón országos bizottság továbbá azt kívánja, hogy a eászlökvo, nézve az országos bizottságok most positiv határozatot állapítsanak meg. Minthogy azonban a kiegye­zési törvény a nemzeti színekről és a czímerekről igenis intézkedik, de arró-l, hogy hol minő zászlót kell használni, külön nem intézkedik, a t. horvát-szlavón országos bizottság részéről kivánt positiv határozat a zászlókat illetőleg, nem volna egyéb, mint a kiegyezési törvény­nek kiegészítése és egy új határozmánynyal való megtoldása, ez pedig — a mint bölcsen tudni méltóztatik — a jelenlegi országos bizottságok kiküldetésének keretén kivül esik. Megjegyzi egyébiránt a magyar országos bizottság, hogy mint állami zászló, Horvát-Szlavon­Dalmátországok területén is, csak a magyar háromszinü zászló használható. Hogy az 18&8-iki egyezmény sem vélekedett másképen, az közvetve következik épen a t. horvát-szlavón orszá­gos bizottság által idézett 61. §-ból, mely azt mondja, hogy >Horvát-Szlavon-Dalnaátországok határaik között, belügyeikben, saját országos egyesült színeiket és czímerüket használhatják«. FŐRENDI IROMÁNYOK. VII. 1884—87. 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom