Főrendiházi irományok, 1884. VII. kötet • 426-479. sz.

Irományszámok - 1884-426

U CDXXVI. SZÁM. kedésének foganatosítását s annak a szükségét, hogy az jövőben jobban vétessék tekintetbe mint az eddig történt. Másik fontos támaszt nyújtanak a közös kormánynak a horvát-szlavón osztályok, melyek szervezését a 46. §. rendeli el. Ezen rendelkezésnek, valamint a horvát osztályoknak minden egyes közös ministeriumban leendő szervezésének indoka semmiesetre sem lehet az, hogy Horvát-Szlavonországoknak egy­néhány fia hivatalt kapjon. A horvát-szlavón osztályok nem lennének igazolva még azon szükség által sem, hogy Horvát-Szlavonországokból a közös kormányhoz érkező s horvát nyelven irt beadványokat magyar nyelvre fordítsák s azokra horvát válaszokat tegyenek lehetővé, a mint ezt a törvény rendeli. Erre teljesen elegendő volna egy forditó hivatal, mely nem érdemli meg, hogy a kiegyezési törvény rendelkezései közé jusson. De a kiegyezési törvény elrendelvén a horvát­szlavón osztályok szervezését, szem előtt tartotta azt, hogy Horvát-Szlavón és Dalmát­országoknak mint politikai nemzetnek s a szent István koronája alatt álló külön területnek joga van arra, hogy képviselve legyen azon fontos hatóságoknál, melyek reájuk és Magyar­országra nézve közösek. Ezenkívül tekintetbe vett sokkal közelebb álió s gyakorlatilag alkalmas tekinteteket. A viszonyok és körülmények Horvát-, Sziavon- és Dalmátországokban nem mindenben azonosak a magyarországi viszonyokkal és körülményekkel. Némely gyakorlati tekin* tétben különböznek szükségei és érdekei. Ezen különbséget a közös kormánynak tudnia és tekin­tetbe kell vennie, ha azoknak egyformán és igazságosan eleget akar tenni. Itt legjobban a horvát-szlavón osztályok járhatnak közbe, melyekben a fontos állásokat a horvát-szlavón­országi fiak foglalják el s kik hazájukat, szükségeit, érdekeit és szokásait jól ismerik. A dolog természetében fekszik, hogy a horvát-szlavón osztályok fő- és különös érdekét az képezi, hogy a közös kormány készíttetvén a törvényjavaslatokat, kiadván a rendeleteket s elintézvén a beadványokat, ne érintse azon barázdát, melyet a kiegyezési törvény húzott. A közös hatóságok többi tanácsosai és előadói nem is csoda, ha szem előtt tartva csak az egészet, szem elől vesztik azon különösségeket, melyek a törvényen alapszanak s tekintetbevételre érdemesek. Ezen különösségeket nem egykönnyen vesztik el szem elől a horvát-szlavón osztályok. Kezdetben, mikor a ministeriumokban törvényjavaslatokat készítettek, vagy rendeleteket adtak ki, a horvát-szlavón osztályokban szokták volt kérdezni, vájjon a törvényjavaslat vagy a rendelet nem tartalmaz-e valamit, a mi a kiegyezési törvénynyel ellentétben áll. Erről az oldalról kell tényleg a horvát-szlavón osztályok szervezésének értelmét és jelentőségét felfogni. De valóságos szomorúság, hogy manapig mivé fejlődött ki és mivé változott át az oly he­lyesen szándékolt és magában véve is szükséges intézmény. A horvát-szlavón osztályokhoz nem mennek többé azt a tanácsot kérni: vájjon van-e ez ellen a kiegyezési törvénynek ellenvetése? Melyek Horvát-Szlavonország külön viszonyai és szükségei? melyek gyógyítandó sebei ?Majd nem azt lehetne mondani, hogy a horvát-szlavón osztályok nem is léteznek. Azon indokból tehát, mert a kiegyezési törvény 46. §-a a horvát-szlavón osztályok szervezését rendeli el, s továbbá azon indokból,' mert ezen osztályok a közös kormánynak Horvát-Szlavon-Dalmátországok iránti sok­oldalú feladatait nagyon üdvösen támogathatják s az állami közösség megfelelő ffejlődésétí elő­segíthetik, az alulírott bizottság azt indítványozza,, hogy ezen osztályok eredeti feladatuk sa fent kifejtett elvek szerint újjászerveztessenek. Az újjászervezés módját általánosságban termé­szetesen mindegyik közös központi hatóságnak kell átengedni, mely legkönnyebben hozhatja azt ősszhangzásba azon igazgatás elvével, a mely nála fennáll. A különösségre az alulírott bizottság a következőket indítványozza: »hogy valamely központi hatóságnál elintézett, de Horvát-Szlavón-

Next

/
Oldalképek
Tartalom