Főrendiházi irományok, 1884. VI. kötet • 340-425. sz.
Irományszámok - 1884-392
UO CCCXCII. SZAM. Az ezen összeg egy részének állami értékpapírokba való befektetés folytán elért nyereség 127,554 frt 86 krra rúgván, az országos rabsegélyző- és javitó-intézeti alap értéke a folyó év III. negyedének végén 1.885,627 frt 557« krajczárra emelkedett. Ámbár ezen bevételekből két javitó-intézet már tényleg létesíttetett, sőt az egyik már több mint két év óta fentartatik s bár elbocsátott szegény foglyok segélyezése a felmerülő szükséghez képest eszközöltetett; s végre habár ugyancsak ezen pénzbüntetésekből az 1884. évi XX. t.-cz. alapján eddig már 407,472 frt 937» kr. vétetett igénybe: mégis a rabsegélyzőés javitó-intézeti alap a folyó év végén a javitó-intézetek ingatlanaiba és építkezésbe befektetett összegeken felül körülbelül 1.220,000 frt tőke vagyonnal fog birni. Kitetszik ezen adatokból, hogy az országos rabsegélyző- és javitó-intézeti alapnál — mindamellett, hogy rendeltetésének s a tényleges szükségnek megfelelőleg kihasználtatott, — mégis oly a jövőben is mindinkább nagyobbodó fölösleg mutatkozik, a melynek kimeritése előreláthatólag nem fog bekövetkezni, hacsak más czélra való hasznositását a törvényhozás meg nem engedi. Ezen más czél önként tolul az előtérbe. Megtaláljuk azt az első pillanatra ugyancsak a börtönügy terén orsz. letartóztatási intézeteink, jelesen börtöneink és fegyházaink némely eddig megorvosolatlan hiányaiban, törvényszéki és járásbirósági fogházaink túlnyomó nagyrészének elégtelen állapotában s a közigazgatási fogházaknak majdnem teljes hiányában. Az e téren fenforgó viszásságok és tarthatatlan állapot köztudomású. Hisz folytonosak és elég hangosak a panaszok a miatt, hogy a czélszerűtlen, túltömött, egészségtelen s a mellett még a kellő biztonságot sem nyújtó letartóztatási intézetek csak a vész tűzhelyét képezik, agy a letartóztatottak erkölcseire, mind pedig a közegészségügyre nézve. Ezen állapot még a múlt idők szomorú öröksége gyanánt maradt reánk. Midőn 1872. évben a kir. bíróságok szerveztettek, az egész országban csak hat oly törvényszéki fogház vétetett át a közigazgatástól (Balassa-Gyarmat, pesti megyeház-fogház, Zombor, Veszprém, Nagy-Becskerek és Sátoralja-Ujhely), a melyek, habár szintén átalakításokat követeltek, de szerényebb igények mellett mégis használható állapotban voltak. A többi törvényszékek vagy már akkor is tarthatatlanoknak felismert, vagy épen semmi fogházhelyiségekkel sem birtak. Ezen utóbbi körülmény forgott fenn a legtöbb járásbíróságnál is, ugy hogy számos fogházat csak olcsó bérért kapható olcsó lakházakból, gazdasági épületekből, istállókból stb. kellett rögtönözni azon reményben, hogy e bajon a törvényhozás előbb-utóbb gyökeresen fog segíteni. Ámde az ország pénzügyi állapota az e czélra szükséges nagy költekezést lehetővé nem tette és ennélfogva a rendszeres fogház a megfelelő pénzalap korlátoltsága miatt az egész országban 14 év lefolyása alatt csak hét helyen (Nagy-Kanizsa, Kassa, Pécs, Szeged, Győr, Maros-Vásárhely és Csíkszereda) építtetett, pedig a letartóztatottak létszáma, főleg a büntető-törvények és a csendőrségi intézmény életbelépte óta, majdnem a kétszeres számra emelkedett. Míg ugyanis az 1872. évben a törvényszéki és járásbirósági fogházakban letartóztatottak átlagos napi létszáma 7,737 főből állott, addig az 1885-ik év június havának 30-ik napján ugyanazon fogházak népessége már 14,127 főre rúgott, ugy hogy a rendelkezésre álló helyiségek kétségtelenül elégtelenek. Letartóztatási intézeteink s különösen fogházaink mai állapotának hátrányai abban is nyilvánulnak, hogy a vizsgálati foglyokat az egymással való érintkezéstől elzárni s ez által
