Főrendiházi irományok, 1884. V. kötet • 300-339. sz.

Irományszámok - 1884-317

872 CCCXVII. SZÁM. megemlitett műemléki alap létesítése végett a tárgyalások a pénzügyministeriuinmal megindit­tattak s azok már legközelebb eredményre fognak vezetni. Ezeken kivül még csak a tanulmányi ügyek igazgatásának czíme mutat (á megtakarítás levonásával) tetemesebb, t. i. 14,817 frt és 56Vs krnyi túllépést, mely két rovatnak, a népneve­lési tanfelügyelőségeknek (14,378 frt 54 kr.) és a vizsgálati bizottságoknak (4,358 frt 13 kr.) terhére esik. A mi az elsőt illeti, az 1884. évi költségvetésben a népnevelési tanfelügyelőségek személyes járandó&ága gyanánt 166,070 frt, a dologi kiadásokra pedig 33,930 frt, összesen tehát 200,000 frt irány oztatott elő, mint tényleges szükséglet. Nehogy azonban az 1883. évre ugyanezen czélra megállapított 194,000 frt összegnél magasabb javadalom vétessék fel a költségvetésbe, általános megtakarításul a 6,000 frt többlet pénzügyi szempontból le vonatott azon reményben, hogy miként a költségvetés indokolása emliti — sikerülni fog ezen összeget megtakarítani. Kitűnt azonban évközben, hogy a megállapított tényleges 200,000 frt szükséglet teljesen igénybe vétetett s igy abból megtakarítani mit sem lehetett, sőt még ezen 200,000 frttal szemben is 8,378 frt 54 kr. túlkiadás merült fel. Ugyanis a népnevelési tanfeltigyeiőségek személyes járandóságai és az utazási, valamint az irodai átalányok, mint határozott összegekben megállapított illetmények nemcsak leszállíthatok nem voltak, de több tankerület nagy kiterjedése miatt fel kellett emelni az utazási átalányösszegét, hogy a tanfelügyelő legfontosabb kötelessége az iskolalátogatás pontos teljesítésénél a felmerülő költségeket fedezni képes legyen; másrészről a halmozott irodai teendők elintézésére több tanfel­ügyelőnél az irodai átalányok felemelése is elkerülhetlen volt, ugy hogy az átköltözködési és segélyezési kiadásokra fedezet alig állott rendelkezésre. A segélyezések és szolgálati tekintetekből hivatalból történt áthelyezéseknél felmerült átköltözködési költségek 1884. évben 2,579 frtot vettek igénybe. Betegségek, gyógyítási költségek, a csekélyebb fizetésű tanfelügyelők és segédszemélyzetük nehéz anyagi viszonyai és temetési költségek elkerülhetetlenné tették a segélyezés nagyobb mértékét. A tanfelügyelők sok irodai teendőinek, különösen pedig a vezetésükre bízott tankerületek tanügyi statisztikai adatainak egybeállításának végzésére a meglevő személyzet többször elégtelennek bizonyult és az irodai személyzetet díjnokokkal kellett kiegésziteni. Állami iskolák felállításának tervszerű megállapithatása végett szükséges volt több tanfel­ügyelőt értekezletre berendelni. Mind e költségek teljesen felemésztették a megtakarításul előirány­zott összeget, sőt azon túl is mentek. A tulaj dónk ép eni túlkiadás gyanánt vehető 8,378 frt 54 krból még ezek után fenmaradó összeg a tanfelügyelők, segédtanfelügyelők és tollnokok illetményeinek felemeléséből keletkezett. A tanfelügyelők nagyobb része csekélyebb javadalmat élvezvén, a vidéki nagyobb városokban is fellépő drágaság és sok esetben lakás-szükség miatt elkerülhetlenül szükséges volt részükre helyi vagy személyes pótlékot engedélyezni, hogy illetményeikből anyagi viszonyaikat rendezni és állásuk követelményei szerint megélni képesek legyenek. A másik sokkal csekélyebb túllépés a vizsgálati bizottságok rovatánál állott elő, egyrészt azért, mert ugy az érettségi vizsgák, mint a tanárvizsgálatok szaporodtak, másrészt pedig azért, mert a tanitó- és tanitónőképezdék tanfolyamának 3 évről 4 évre emelése s az ezzel Összefüggő átmeneti intézkedések tárgyában az igazgató-tanácsoknak (melyeknek költségei ugyanide tartoznak), gyakrabban kellett tanácskozásokra összejönniök s javaslatokat tenniök. Tárczám hiteltúllépésének hátralevő része egyes kisebb tételek között oszlik meg ; hasonló­képen az előirányzat nélküli kiadások közt — bár ezek Összege 74,370 frtra megy, — csakis egy.nagyobb, tudniillik 17,418 frt 18 kros tétel van; a kolozsvári egyetemi vegytani intézeten

Next

/
Oldalképek
Tartalom