Főrendiházi irományok, 1884. V. kötet • 300-339. sz.
Irományszámok - 1884-317
CCCXVII. SZÁM. 373 végzett építési és parkirozási költségek, valamint az ezen építkezések felülvizsgálása alkalmából felmerült kiadások összege, mely azért volt utalványozandó, mivel az ez épület felállítására s belső felszerelésére törvényhozásilag engedélyezett fedezet -- mint már annak idején jeleztem — nem volt elegendő s mert az épület befejezését és berendezését és ennek folytán a felülvizsgálat során megállapított több költségek folyóvá tételét is az 1885. évre halasztani nem lehetett. Az összes többi, előirányzaton kivüli kiadások részint ugy állottak elő, hogy az administratio rendes menetében egyes csekélyebb előre nem látható s oly természetű kiadások merültek fel, melyek szorosan véve a költségelőirányzat egyik rovata alatt sem voltak elszámolhatók, részint pedig ugy, hogy oly kiadási tételeknél, melyek az 1883-iki költségvetésben utolszor fordultak elő, még az 1884. év folyamában is merültek fel kisebb, utólagos költségek, melyeket költségvetésen kivül kellett kiutalványoznom. Miután a főszámvevőszék előtt ezek is egyenkint tüzetesen indokoltattak, kérem a tisztelt képviselőházat, miszerint az utólagos jóváhagyást ugy ezekre, mint az előbbiekben igazolt hiteltu llépésekre nézve kimondani méltóztassék. Budapesten, 1885. évi október hó 12-én. Trefort Ágoston s. h, magyar Mr. vallás- és 'közoktatásügyi minister.