Főrendiházi irományok, 1884. II. kötet • 106-168. sz.

Irományszámok - 1884-161

444 CLXI. SZÁM. azonban csak akkép, hogy ez által a hajózás, a tutajozás és a fausztatás ne gátoltassék ; mihelyt mindazáltal ily kompok vagy révek nem saját használatra, hanem üzletszerű vállalatként személy vagy tárgyak rendes átvitelére rendeztetnek be, a vizhasználat azonnal engedélyezés alá esik; szintúgy magától értetik az is, hogy ha ilyféle berendezésekhez — ha saját használatra szolgálnának is — épitkezések szükségesek, ezekhez, mint minden vizi munkálatokhoz a javaslat 43. §. értelmében külön engedély kivántatik. A vízhasználatokra nézve a javaslat főelvül állítja fel azt, hogy bármely vizhasználat csak a hajózás, tutajozás és fausztatás sérelme nélkül gyakorolható (28. §.). Ezen valamennyi vizjogi törvénybe felvett sarkalatos elv már eddigi hézagos törvényeinkben is benfoglaltatik, a midőn világosan kimondatott, hogy a hajózás ártalmára levő malmok lebontandók. A szóban álló elv természetes magyarázatát abban leli, hogy maga a hajózás, usztatás és tutajozás csak akkor lehetséges, ha a folyóvíz egész hosszában áll rendelkezésre, holott minden más czélra a vizhasználat csakis helyi (illetőleg a folyóviz kisebb részletére szorított) szokott lenni, s igy ha a helyi érdek megakadályozza a hajózást, anuak jelentősége az egész folyóvizén kárba vesz, illetőleg szenved; holott ellenkezőleg könnyen lehetséges a helyi érdeket esetleg a viz magasabb vagy alacsonyabb részeiben való igénybevétele mellett kielégíteni s "igy mindkét czélra a viz jótékonyságát igénybe venni. Ezen elvvel a közérdekűséget tekintve, szoros kapcsolatban áll a 30. §-ba felvett az az intézkedés, mely szerint vízrendezésekhez az engedély még akkor is megadható, ha ily munkálatok keresztülviteléhez fennálló vízhasználatok korlátozása avagy megszüntetése volna szükséges. Ezek a munkálatok bizonyos tekintetben a közczéloknak, főleg a közegészségnek szolgálnak, s ily esetben a magánérdek háttérbe kénytelen vonulni. E tekintetben a javaslat az összes modern Vízjogi törvényekbe átment ama elvet mondja ki, hogy a vízelvezetésnek teljes kártalanítás mellett, elsősége van a vízhasználatokkal szemben. A vízhasználatok engedélyezésénél a javaslat továbbá főelvül a nagyobb közgazdasági érdeket tűzi ki (29. §.) ; e részben mellőzi a vízhasználatoknak bizonyos sorozatba állítását. Bármiként tekintessenek is az egyes vízhasználatok, átalánosságban lehetetlen az egész országra, s valamennyi vizeire nézve okvetetlenül követendő elv gyanánt oda állítani, például hogy az öntözés fontosabb használat, mint az ipari vállalatra való mozgató erőnek alkalmazása, hogy az áztatás vagy fehérítés fontosabb mint a malom hajtására szükséges művelet stb. stb. Ily elvont elvek a concret esetekben igen gyakran igazságtalanoknak tűnnének föl. Sokkal helyesebb azt az irányelvet mondani ki, mely a vizeknek lehetőleg legnagyobb közgazdasági kihasználását teszi, lehetővé ; ugyanis a javaslatban kimondott elv által lehetséges, hogy a különböző vízhasználatok mindaddig, a mig valamennyire elegendő viz áll rendelkezésére, mind kielégítést nyernek, — csak ha ez az eset nem állana be, ekkor fontolja meg a hatóság, melyike a használatoknak bir közgazdasági tekintetben nagyobb fontossággal, és ez az eljárás lehet a természeti erőknek közgazdasági kihasználásánál egyedül mérvadó. Ha azután a kihasználásra nézve egyenlő viszonyok állanának be, ekkor azután a természetes fekvés és a vizhez való jogosultság képezi az igazságos arány-megosztást, s ezért adja meg a javaslat is az elsőséget a parti birtokosnak, utána a vízfolyás fentartásához járuló birtokosnak, s azután következnek csak mások ; továbbá ismét egyenlő körülmények között elsőbbség jut a vízfolyás mentében feljebb fekvőnek az alsóval szemben. Ez utóbbi a viz használhatóságának természetéből következik, miután a feljebb történt használás következtében a viz, és főkép mozgató ereje könnyebben és nagyobb mértékben válik használhatóvá az egész vízfolyás mentében, mint ellenkező esetben. Az igy létesült vízhasználatok bizonyos terhekkel, illetőleg más használatok szempontjából megszorításokkal járnak. Igy mindenekelőtt a halászat szempontjából köteles az, a ki a viz medrét egész szélességében elfoglalja, hallajtorját alkalmazni. (27. §.). A tapasztalás mutatta, hogy sok helyütt, ott a hol gyári vállalatok a vizet egész szélességükben elfoglalták, a halak a vándorlásukhoz szükséges útjukat a vizek felsőbb (s igy sekélyebb és nyugodtabb) részeibe meg nem tehetik, ugy hogy gyakran egy ilyen gyár intézkedése következtében egész patakok halállománya ment teljesen tönkre. Miután pedig e bajon igen könnyen lehet segíteni, még pedig a vízhasználatra jogosítottnak túlságos megfcerheltetése nélkül, a szóban álló intézkedést felvenni czélszerü volt. A vízhasználatoknak egy további megszorítását képezi az öntözés esete. Hogy nálunk egyátalában a vizek öntözésre kellően még fel nem használtatnak, az köztudomású dolog ; de másrészről a vizek tényleg korlátolt mérvben állanak rendelkezésre nyári öntözésre. Ugyanis szakértők adatai szerint Magyarország mintegy 130 négyszögmértföldre terjedő vízhálózatából összesen csak 10 négyszögmértföld használható fel öntözésre, a többi viz vagy kis esésű nagyobb folyókból és tavakból áll, s igy öntözésre csak nagyobb épitkezések és miveletek berendezése mellett volna használható, avagy az északi zónán terül el, a mely égalji és egyéb viszonyainál fogva a nyári Öntözést kevésbé igényli. Legtöbb esetben mindazáltal a vizek, a melyek ipari czélokra alkalmasak és arra felhasználtatnak is, az ottani szűk völgyekben öntözésre is elegendők lennének, ha