Főrendiházi irományok, 1884. II. kötet • 106-168. sz.
Irományszámok - 1884-106
CVI. SZÁM. 17 mégis, hogy az sem lenne helyes, hogy egy ily természetit hivatal adjon jogot arra, hogy valaki a felsőház tagja legyen. Az egyházi főhivatalok, illetőleg méltóságok közül hasonlag ki kellett hagyni a czímzetes püspököket, nem állitva fel azonban rájuk nézve sem Összeférhetlenséget. Vannak sokan hazánkban is, kik azon elvet vallják magukénak, hogy az egyházi férfiak a törvényhozásba egyáltaljában nem valók, de ezen nézetet én nem vallom. Állam és egyház nincsenek nálunk ugy elkülönítve, mint némely más államokban, nálunk ezek kölcsönös egymásra hatása az élet majdnem összes mozzanataiban nyilvánul és meggyőződésem szerint ezen kölcsönös egymásra hatás, kellő korlátok között, nemcsak nem káros, de mindeniknek csak előnyére válik és talán nem csalódom, ha azt mondom, hogy az egyik fő oka annak, hogy állam és egyház mint idegenek vagy éppen mint ellenségek soha sem állottak és ma sem állanak szemben egymással. Kétségtelen az is jó hatással kell hogy ez legyen a különböző felekezetek közötti viszonyra is, mert azok, kik a közös haza szolgálatában érintkeznek, megtanulják egymást becsülni, méltánylani s nem állhatnak egymással oly élesen szemben a tisztán egyházi téren sem, mint tennék, ha csak ezen találkoznának egymással. Ehhez járul az, hogy főleg a római katholikus hitfelekezetnek, de némi részben egyikmásik más hitfelekezetnek is a javaslatban felemiitett méltóságai egyúttal nagy földbirtokot is képviselnek s már e miatt se lennének a felsőházból helyesen kizárhatók, már pedig ha ezek benn maradnak, a vallás-egyenlőség nagy elve megkívánja, hogy bevétessenek részben legalább a javaslatban említett más hitfelekezetek főtisztviselői is, kikre nézve különben is minden ezekre nézve felhozottak, ezen egyen kivül érvényes, de igenis ki kell maradniok a czímzetes püspököknek részint azért, hogy túlságos nagy se legyen az egyházi tagok száma, részint és főleg azért, mert ők sem vagyont nem képviselnek, sem oly működési körrel, mely az állam-élet mozzanatait is érintené, nem bírnak. A némely eddig jogosultsággal nem bírt egyházi főtisztviselőkön kivül a korona által élethossziglan minden osztályra vagy vagyonra vonatkozó tekintet nélkül kinevezendő tagok képezendik azon elemét a felsőháznak, mely hivatva lesz azt demokratikus intézményeink közé inkább beillővé tenni, és az élet, a társadalom mozzanataival szorosabb kapcsolatba hozni. Hogy a felsőházba fel kell venni a kinevezett tagokat s hogy azoknak élethossziglan kell kineveztetniük, azt mindenki majdnem kivétel nélkül elismerte, ki irodalmi téren a felsőház rendezésének kérdésével komolyan foglalkozott és éppen azért nem tartom szükségesnek, hogy itt bővebb indokolásba bocsátkozzam, s mielőtt áttérnék a törvényjavaslat egyes részleteinek indokolására, még csak egyet tartok szükségesnek megérinteni, azt ugyanis, hogy daczára a némelyek által vitatott nézetnek: miért nem állapítja meg a javaslat akár a felsőházi tagoknak áltáljában, akár csak az élethossziglan kinevezett tagoknak számát egy állandó tételben? Ezt illetőleg azt hiszem, hogy oly szervez is mellett, a minőt a jelen törvényjavaslat ajánlatba hoz, a számnak áltáljában meghatározása majdnem lehetetlen volna. A dolog természetében fekszik ugyanis, hogy ha bizonyos családoknak megállapított vagyoni képesítéssel biró tagjai jogosultak a felsőház tagjai lenni, azok számában a szerint, a mint az elhalás vagy a nagykorúvá létei bekövetkezik, vagy a vagyoni helyzetben előnyös vagy hátrányos változás áll be, folytonos ingadozásnak kell előállani. Nem hagyható e mellett figyelmen kivül az sem, hogy ha ily rendszer mellett egy meghatározott szám állapíttatnék meg, esetleg hosszú időre képzeletivé tétetnék a koronának azon joga, hogy akár örökös felsőházi tagokat, akár élethossziglan való tagokat nevezhessen ki. Arra pedig, hogy a koronának ezen joga megmaradjon és érvényesülhessen — nem is szólva most a felségi jogok természetéről — maga a gyakorlati élet szempontjából okvetlenül szükség van. FŐRENDI IROMÁNYOK II. 1884-87. . 3
