Főrendiházi irományok, 1884. I. kötet • 1-105. sz.
Irományszámok - 1884-9
IX. SZÁM. 137 8. §. Az engedélyes köteles a részletterveket, az engedély jogerőre emelkedése napjától számított egy és fél év alatt a kormánynak előterjeszteni s ugyanakkor az építési tőke fedezetét is kimutatni; az épitést pedig a pálya közigazgatási bejárása eredményének jóváhagyásától számított két év alatt befejezni s a pályát a közforgalomnak átadni. Jogában áll azonban az engedélyesnek, a pályavonal egyes részeit is, mihelyt azokiaz üzlet biztonságának megfelelően kiépítve lesznek s ha más üzletben levő vasúttal összeköttetésben állanak, a fentemiitett határidő előtt külön-külön is a közforgalomnak átadni. 9.§. A kormány fentartja magának a jogot, hogy a mennyiben más pályák beszakadása, pályaudvarok közös használata, kocsikölcsönzés és minden ezekért járó kárpótlás tárgyában az illető társulatok közt egyezmény nem jöhetne létre, egy ilyennek feltételeit meghatározza. 10. §. A kisajátítási jog az 1881. évi XLI. törvény értelmében az engedélyezett pálya kiépítésére az engedélyesnek megadatik. í U §. Engedélyes felmentetik a posta ingyenes szállításának kötelezettsége alól. Ha azonban az engedélyezett vasúton rendes napi közlekedés lép életbe, a posta szállításáért a postaigazgatás és vasutválialat között egyezségileg megállapitandó díj lesz fizetendő. A vasút üzlete tárgyában az igazgatóság és alárendeltjei Vagy utóbbiak között váltott levelezés a jelenleg engedélyezett vaspályán bérmentesen szállítható. 12. §. Az engedélyezett vaspályavonal mentén szükséges vaspályaüzleti távirdavezetékeknek a pálya indóházain és esetleg őrházain alkalmazandó utolsó elszigetelőig, esetleg a forgatható védjeizőkészülékig való kiépítését a részletekre nézve az engedélyessel megállapítandó egyezmény alapján a m. kir. távirdaigazgatás hajtatja végre. Kötelezve van ennélfogva az engedélyes a m. kir. távirdaigazgatást a távirdaépitkezés elrendelése és a fentjelzett egyezmény megállapítása végett oly ideje korán megkeresni, hogy ennek a iávirdaépitkezésekhez szükséges anyagok beszerzésére és a távirda-épitkezéseknek a pálya megnyitásáig leendő elkészítésére elég ideje maradjon. Engedélyes köteles megengedni, hogy a felállítandó távirdavezeték oszlopai a pálya saját birtokán és területén állíttassanak fel a nélkül, hogy az engedélyes az elfoglalt területért jelenben vagy jövőben kártalanítást követelhetne. A távirdaoszlopok helyei, valamint a távirdavezeték más megerősítési pontjai az engedélyes és a m. kir. távirdaí igazgatás illető építési közegei által egyetértőleg és ugy állapitandók meg, hogy azok miatt sem a vasúti üzlet, sem az üzleti személyzet biztonsága veszélyeztetve ne legyen. Engedélyes köteles azon esetben, ha az üzleti távirdavezetékekkel egyidejűleg állami távirdavezeték nem építtetnék, a távirdaoszlopok és más távirdaépitési anyagok összes árát s az összes távirdaépitési költségeket, azon esetben pedig, ha egyidejűleg állami távirdavezeték is építtetnék, az üzleti vezetékek építésére fordított aránylagos részét a m. kir. távírclaigazgatásnak megtéríteni. Mindkét esetben kötelezve van az engedélyes a m. kir. távirdaigazgatás kívánatára az előbbi pontban megnevezett távirdaépitkezésekhez szükséges összegeket az utólagos elszáFÓRENDi IROMÁNYOK. I. 1S3Í--S7. 18 A