Főrendiházi irományok, 1881. V. kötet • 288-359. sz.
Irományszámok - 1881-316
CCCXVI. SZÁM. 155 i. A 8. §. 2. pontja szerint az esetre, ha a hitelező uzsora vétsége miatt elitéltetik, „az adóst illeti azon előny, melyet a valósággal hitelezett értéken felül akár maga, akár helyette más a hitelezőnek, vagy az Ő részére másnak a vagyonába juttatott és ezen vagyoni előny értékének a teljesités|napjától számítandó 6%> kamatai". Eme rendelkezés egyenesen kizárja az uzsora-ügylet következtében az adós által netalán szenvedett kár megtérítését. Már pedig a büntető törvénykezés terén általánosan elfogadott és érvényre juttatott elv, hogy az elitélt a sértett fél irányában teljes kártérítéssel tartozik. E mellett még figyelmet érdemel, mikép nincs kizárva, annak lehetősége sem, hogy az uzsora vétsége miatt elitélt hitelező, mielőtt az adóst beperelte és ellene a végrehajtást foganatosította volna, tőle oly vagyoni előnyt ne erőszakolhasson ki és pedig több izben is, melynek teljesithetése a törvény értelmében esedékes s könnyen kielégíthető kamatokkal szemben az adóstól sokkal súlyosabb anyagi áldozatot követel, mint a hitelőzőtől a bűnvádi eljárás során igényelendhető előny, sőt ezen előny értéke is a törvény vonatkozó rendelkezésének kijátszása czéljából szinlelt ügylet alakjában a hitelező jogtalan hasznára és az adós világos kárára tetemesen leszállítható. Tekintettel tehát ezekre és másrészt arra, hogy mivel az uzsora vétsége 3 év alatt évül el, megtörténhetik, mikép az adós uzsorás hitelezőjét csak azután jelenti fel, miután az uzsora következtében felszaporodott követelés folytán az eredetileg hitelezett értéken és annak járulékain tetemesen felül eszközölt végrehajtás kedvezőtlen kimenetele teljesen indokolatlanul vagyona nagy részétől, sőt több esetben teljes vagyonától, sokszor azt ép a hitelező kezeibejuttatva, megfosztja; tehát a hitelezőnek juttatott vagyoni előny és annak 6% kamatai egyszerű megítélése, a kártérítési igény kizárása mellett az adós igazságos és méltányos igényeit és a humanismus követelményeit épen nem elégítené ki, a 8. §. 2. pontjába „illeti" szó után eme kitétel: „az uzsoraügylet következtében szenvedett kárnak megtérítésén kívül" kifejezés annyival is inkább beiktattatni javasoltatik, mivel az által nemcsak a fennebb ecsetelt visszásságok szüntettetnek meg, hanem a hitelező egy bizonytalan terjedelmű kötelezettség teljesítésével levén fenyegetve, adósát a végromlását megalapító, siettető, avagy eszközlő vagyoni áldozatoktól megkimélni, saját jól felfogott érdekében előre láthatólag iparkodni fog. 2. A 9* §. értelmében uzsora vétsége miatt a büntető eljárásnak csak a sértett fél indítványára lehetne helye. A bizottság, tekintettel az uzsorából folyó, illetve azzal kapcsolatos társadalmi bajokra, komoly megfontolás tárg)^ává tette, vajon ne minősítse azt oly vétségnek, mely hivatalból üldözendő. Figyelemmel az ebből származható indokolatlan zaklatásokra és a ministeri előterjesztésben foglaltakra, a bizottság a hivatalból üldözés elvének merev alkalmazását ugyan mellőzendőnek találta, hanem egyrészt tekintetbe véve ama pusztításokat, melyeket az egyeseknél gyakorta jelentkező uzsora, egyes családtagok tapasztalatlansága, könnyelműsége és erkölcsi leköteleztetése következtében a családok kebelében eszközölhetne a nélkül, hogy azt — miután csak tisztán a sértett felet illeti a feljelentés — képesek volnának a többi, erkölcsi és sokszor vagyoni tekintetben is egyaránt érdekelt családtagok, illetve azok, kiket a gyámság és gondnokság illet, megakadályozni és orvosolni, másrészt figyelemmel arra, hogy ott, hol általános elszegényedés és egyéb jelek az uzsora elharapódzására mutatnak, közérdek követeli az uzsorának hivatalból üldözését, a 9. §-nak megfelelő módosítása és egy új 10. §-nak felvétele ajánltatik a következő szövegezésben: „9. §. Az uzsora vétsége miatt a büntető eljárásnak a sértett fél vagy házastársa, vagy a föl- és lemenő ágbeli rokonok, illetőleg a gyám vagy gondnok feljelentése folytán van helye, s a köz vádló a fennálló szabályok és törvényes gyakorlat értelmében jár el. Az inditvány a három évi elévülési határidőn belül az 1878. évi V. torvényczikk 112. §-ában előirt három havi határidő eltelte után is előterjeszthető és vissza nem vonható. 20*
