Főrendiházi irományok, 1878. IX. kötet • 488-532. sz.

Irományszámok - 1878-495

CDXOV. SZÁM. 133 levcî per a peres felek valamelyike mellett vagy ellen dőljön el, s ezen irányban kell befolyást érvényesítenie. A perrendek legnagyobb része módot nyújt ezen befolyás gyakorlására, s az intézmény, ha nem is mint rendszeres institutio, régi perjogunkban sem egészen ismeretlen. Azon interventio, melyet Frank pei foglalásnak nevez (litis alinéa occupatio), a mely által a kincstár vagy az adományos a perben álló feleket >eltolhatta«, nálunk a beavatkozás egyik fajának tekintetett ugyan, de bizonyára helytelenül ; mert a beavatkozási jog fokelléke, a jogközosség, ahhoz nem volt szükséges. A feihozoítakuál fogva és tekintettel arra, hogy a mellékinterventio a pereket is kevesbítené, kérjük a német perrendtartás 63. § ának vagy más hasonló rendszabály receptióját; természetes levén, hogy indítványunk elfogadása esetében az új intézmény az 58., 59., 64. és 65. §-okkal külön fejezetbe volna beosztandó. A 67. §-ba tollhibából került »királyi ügyészsége szavak »kincstári ügyészsége kitétellel volnának felcserélendők. A 68. §-ban az ügyvéd általi képviseltetés kényszerét kiterjesztetni óhajtjuk a száz forintot meghaladó minden perekre. Kamaránknak Nagyniéltóeágod előtt levő uiolsó felirata már foglalkozott e kérdéssel. Az általános igazságügyi szempont, melyre a javaslat bírálatánál helyezkedtünk, s melylyel a jól felfogott ügyvédi érdek ellentétbe sohasem jöhet, megóv bennünket azon váddal szemben, mintha ezen indítványunkat karunk külön érdekei sugallnak. A sommás tárgyalás naponkénti szemléletére alapított tapasztalataink arról győztek meg, hogy e perek lebonyolítása ügyvédekkel aránytalanul gyorsabb, mint a felekkel. Meggyőződésünk, hogy az ügyvédi kényszer az ügymenet gyorsitását segítené elő. De szól javaslatunk mellett egy mélyebb indok is. Népünk perlekedési viszketegének egyik főoka-a becsületesem alkalmazott szakértői tanács hiánya, s mi ügyvédek élő tanúságot telietünk Cicero bölcs mondása mellett: Potius ignoratia juris litigiosa est, quam scientia. Igaz, hogy a sommás eljárásban e felvII.ágosító teendőre némII.eg a biró is vállalkozhatok. De ép oly kétségtelen, hogy az ügyekkel túlhalmozott magyar biró ennek annyi időt, a mennyit épen a tudatlan fél kitanítana kíván, nem szentelhet; kétségtelen az is, hogy az II.yen oktatást, melyet a roszakarat könnyen captatiónak magyarázhat, a biró, kinek a per kimenetelére utalni nem szabad, a kellő nyomatékkal nem is adhat. Indítványunk mellett szól azon körülmény is, hogy a javaslat a sommás ügyek fellebbezését tetemes megszorításoknak veti alá, minek folytán a jó védelem kétszeresen szükséges. A netaláni visszaélések ellen elegendő biztosítékot nyújt az ügyvédi rendtartás 47. §-a, mely szerint »az ügyvéd köteles közbenjárását vagy a képviselést megiagadni oly ügyben, mely meggyőződése, vagy a fél kijelentett szándéka szerint mások jogainak kijátszását czélozza«. A ki meggondolja, hogy a német birodalomban az ügyvédi kényszer 150 frtot meghaladó ügyekben kezdődik; nálunk pedig, sokkal kisebb vagyonosság mellett, a javaslat szerint csak 500 frton felüli értéknél foglalna helyet: kivánságunkat túlzottnak nem találhatja. Harmadik czím. Az eljárásra vonatkozó czím nagyban és egészben az 1868 : LIV. t. ez. rendszerét tartja fenn. E rendszer elleni panaszainkat jelen alázatos felterjesztésünk bevezető részében előadtuk már. Magától értetődik, hogy a mit a szóbeliség érdekében felhozni szükségesnek véltünk, részletes alkalmazását főkép az eljárást tárgyazó czímben találja. Nem akarjuk ebbeli észrevételeinket itt ismételni. De annyit felemlitendőnek tartunk, hogy a javaslatnak ezen és a következő (bizonyitási) czíménél bőséges alkalma lett volna, ha nem is a szóbeliséget behozni, de legalább oly intézkedéseket tenni, melyek által az előkészíttetik. Sajnálattal tapasztaltuk, hogy ez irányban a javaslat egészen tétlen. A szóbeliség azon csekély elemeit, melyeket mostani sommás eljárásunk tartalmaz, mi máris igen becses vívmánynak tekintjük. A jogkereső közönség naponta jeleit adja ezen per