Főrendiházi irományok, 1878. VIII. kötet • 438-487. sz.
Irományszámok - 1878-438
14 CDXXXVIII. SZÁM. befolyást pedig, melyet ily tilalmi intézkedés az ily okiratok fogalmára tenne, bővebben megvilágítani felesleges. Sőt az állami értékpapírok tekintetéből a tilalmi intézkedés gyakorlatilag alig vihető ki, ezen papirok forgalmi körénél, nagy számánál és azon körülménynél fogva, hogy azok beváltására több egymástól távol eső hely van kijelölve. Ugyanezen gyakorlati nehézségek forognak fenn a magán értékpapírok egy részénél is, a mennyiben ezek is nagy forgalmi körrel és többféle beváltási helylyel bírnak. De ha nem is forognának fenn ezen nehézségek, a tilalmi intézkedés ezen magán értékpapírok forgalmát is nagy mértékben megzavarná és ezen okból ezekre nézve kivételes intézkedés nem indokolható. Hasonló álláspontot foglalnak el e kérdésben idegen törvényhozások is, pl. Ausztria, hol az 1868. május 3-án kelt törvény 3. §-a (birodalmi törvénylap 36. szám) a tilalmat magán értékpapírokra nézve is kizárja a nélkül, hogy ezen jogállapot akár elméleti, akár gyakorlati szempontjából kifogás alá vétetnék. 13., 14., 15. } 16., 17., 29., 30. §§. Ezen szakaszok szabályozzák a megsemmisítési eljárás azon stádiumát, mely bekövetkezik, ha a hirdetményben kitűzött határidő lejár, a nélkül, hogy a felszólítás folytán valamely harmadik birtokos jelentkezett volna. A javasolt rendelkezések teljes összhangzásban vannak a megsemmisitési eljárás többször jelzett czéljával. A hirdetményi határidő eredménytelen letelte valószinűvé teszi, hogy a megsemmisültnek vagy elveszettnek mondott értékpapir tényleg többé nem létezik és megadja a biztos jogalapot arra, hogy a megsemmisitést kérő azon állapotba helyeztessék vissza, melyben a papír megsemmisülése vagy elvesztése előtt volt. — Meghozatik ennek folytán a megsemmisitést kimondó végzés (joghatályát közelebbről a 39. §. határozza meg) és ezzel be van fejezve azon intézkedések sora, melyek létesítése a megsemmisítési eljárás keretébe tartozik. Azon különbség, mely ezen intézkedésekben az állami és magán papirok közt felállíttatik, a javaslat 6. §-ában szabályozott kérdéstételnek szükségképi következménye és igy bővebb indokolást nem igényel. Az, hogy a magán értékpapíroknál a tilalom csak a megsemmisitést kimondó végzésben mondatik ki, — a közértékpapiroknál pedig, még mielőtt a megsemmisités kimondatnék, már a hatósághoz intézett megkeresésben rendeltetik meg, indokolva van az által, hogy a hirdetményi határidő eredménytelen leteltével a megsemmisitést kérőnek azon állítását, hogy ő az értékpapir birtokát elvesztette, valónak kell tartani és igy jogos és méltányos, hogy elkerültessék azon lehetőség, miszerint az értékpapir épen azon időközben váltassék be vagy változtattassék át, a mely a hatóság kedvező válasza elküldése és a megsemmisitést elrendelő végzésnek a pénztárral való közlése közt fekszik. A tervezet azon rendelkezése, mely szerint magán értékpapiroknál harmadik birtokos jelentkezésének csak addig van helye és joghatálya, mig a hirdetményi határidő eredménytelen leteltével a kérvény a megsemmisités iránt be nem adatik, ellenben közértékpapiroknál ezen jelentkezés még később is, t. i. mindaddig van megengedve, mig a hatósági válasz be nem érkezik, — ez a megsemmisítést kimondó végzés jogi alapjának természetéből jogszerüleg foîy, a mennyiben a megsemmisités nem büntetésül a nem jelentkező birtokos irányában, hanem azon feltevés folytán mondatik ki, hogy ilyen nem létezik. A 30. §. rendelkezése azért vétetett fel, nehogy azon véleménynek engedtessék hely, mintha az ezen §-ban kifejezett eshetőségek fenforgása esetében a megsemmisitést rendelő végzésnek érvénytelenítését külön kellene szorgalmazni.
