Főrendiházi irományok, 1878. VII. kötet • 401-437. sz.
Irományszámok - 1878-413
CDXIII. SZÁM 219 HARMADIK FEJEZET. A mérleg megállapítása. 216. és 217. §§. A javaslat a mérleg felállitását mint a kereskedelmi csőd egyik kiegészítő részét tekinti, s en okból annak módozatait részletesen megállapítja ; elfogadván e részben az osztrák csődtörvény 205. és 206. §-aiban foglalt intézkedéseket, melyek szemben a többi európai törvények határozataival már teljességüknél fogva is elsőséget érdemelnek. Különösen helyesnek és elfogadhatónak kellett tekinteni az osztrák csődtörvény azon intézkedését, mely szerint a tömeggondnok a mérleg megállapításánál nemcsak a közadóst lehetőleg meghallgatni, hanem minden esetben a választmánynyal egyetértőleg köteles eljárni. Mindezen intézkedések, miként érintetett, tekintettel a mérleg kiváló fontosságára, vétettek fel ; kereskedőknél ugyanis a mérleg adhat csak kellő tájékozást a cselekvő és szenvedő állapot iránt, s azt rendes üzletkezelés mellett a leltár által pótolni nem lehetne. Miután csőd esetében a mérlegnek a tömeg állására nézve kell irányadóul szolgálni, — igen természetes, hogy az a felszámolási határnap megtartásával változásokat szenvedhet; a mennyiben t. i. a nemjelentkezett hitelezők a tömegre nézve II.yeneknek — legalább az utólagos jelenkezésig — nem tekinthetők; igen természetes tehát, hogy ha a mérleg végleges megállapitásáról szó lehet, az csakis a felszámolási határnap eltelte után történhetik ; de ugyanekkor annak az érintett okokból meg is kell történnie, ha az a tömeg állására nézve irányadóul akar szolgálni. E végből teszi a javaslat 217. §-a a tömeggondnoknak kötelességévé, hogy ez a felszámolási határnap megtartása után, a mérleget a választmánynyal egyetértőleg kiegészítse, s megvizsgálás végett a csŐdbiz tosnak bemutassa. NEGYEDIK FEJEZET. Kényszer-egyezség, 218. és 219. §§. A kereskedelmi csőd kivételt képezvén az általános szabály alól, már e természeténél fogva, de különösen tekintettel a jelen czím 203. §-ára, csak annyiban tartozik az általános szabályok alá, a mennyiben a jelen törvény a kereskedelmi csődre nézve tényleg külön szabályokat fel nem állit. Ebből Önként következik, hogy a javaslatnak a csőd befejezésére vonatkozó határozatai, a kereskedelmi csődre is alkalmazandók, s hogy ez ép úgy, mint a közönséges csőd, hivatalból, a hitelezők beleegyezése és a csŐdvagyon felosztása által is megszüntethető. E megszüntetési módok mellett azonban a javaslat a kereskedelmi csőd megszüntetésének egy sajátságos nemét, vagyis a kényszer-egyezséget is kijelöli; melynek lényege abban áll, hogy a csődeljárás az adós és a hitelezők többsége közt létrejött egyezség folytán megszüntettetik olyképen, hogy a létrejött egyezség joghatálya azon hitelezőkre is kiterjed, kik követeléseiket be nem jelentették, vagy a közadós részéről ajánlott egyezséget el nem fogadták. Saját csődtörvényünk a kényszer-egyezséget a szó valódi érdemében nem ismeri; az ideiglenes csődrendtartás 8. §-a pedig a pactum praejudiciele-t, mely a kényszer-egyezségnek felelne meg, határozottan kizárta. Csak 1859-ben lett nálunk a május 18-án, II.letőleg juniu» 15-én kelt rendeletekkel a kényszer-egyezség behozva, mely azonban az országbírói értekezlet 2 8*
