Főrendiházi irományok, 1878. VI. kötet • 345-400. sz.
Irományszámok - 1878-351
CCCLI. SZÁM. 103 képes az állami életnek — adóképessége arányában reá esendő — összes terheit elviselni: nem lesz vádképen felhozható egy oly Horvátország ellen, mely törvényesen biztosított autonómiájának korlátai között közigazgatásának, igazságszolgáltatásának és közoktatásának fejlesztésével, s népének folyton élénkülő közgazdasági tevékenységével, napról-napra igyekezni fog ezen állapotot javítani; s e mellett a pénzÜgyi szolgáltatásokon kívül fennálló egyéb fontos kötelezettségek teljesitésében, a politikai viszonyok megszilárdításában és a közös állami czélok támogatásában versenyezni fog az állam többi részeinek népével. Az állam ily körülmények közt csak saját jól felfogott érdekének hozza azt az áldozatot, melyet a közös terhek teljes viselésére egyelőre képtelen társországa helyett államterületének egyéb részeire hárít. Ámde az a lehetőség, hogy ez a viszony a politikai viták hevében és netáni túlzásainak visszatolásaiban — esetleg vádképen említtetik fel Horvátország ellen, nem lehet elfogadható ok arra, hogy azon, felfogásunk szerint jelentékeny — mert az anyaországnak egy fontos jogát és a társországoknak jövőben érvény esi tendő kötelezettségét megállapító — elvet törvénykönyvünk lapjairól kitöröljük. Áttérve a hozzájárulási arány megállapítására, a magyar orsz. bizottság fentebb kifejtett nézeteihez, s az 1868: XXX. t. ez. 12.§-ánakutasításához képest a monarchia másik államával kötött pénzügyi egyezménynél használt hivatalos adatokra alapította számításait. Ezen adatok szerint a magyar korona országainak 1868—1875. nyolez évi Összes nyersadó jövedelme 900.018,544 frtot tesz. Ez Összegből a magyar orsz. bizottság mindenekelőtt a határőrvidéki négy közvetett adónemnek tévedésből befoglalt jövedelmét — egészben 6.504,073 frtot — kiválasztandónak tartotta azon okból, mert a határőrvidék eddigelé egy oly külön administratiót képez, melynek kiadásai sem szoktak a Magyarország és Horvát-Szlavonországok közt a közös kiadásokra nézve évenkint eszközölt leszámolásoknál tekintetbe vétetni, minél fogva azon terület jövedelmeinek mellőzése is indokoltnak látszik a közös költségekhez való hozzájárulás arányának meghatározásánál. A fent