Főrendiházi irományok, 1878. VI. kötet • 345-400. sz.
Irományszámok - 1878-351
CCCLI. SZÁM. helyes és igazságos alapra" fektette. Ugyanazon orsz. bizottság az akkori állapotok és adatok alapján meg is tette az új számitást Horvátország hozzájárulásának jogszerű arányára nézve ; s annak törvényjavaslatába való felvételét — a bizottsági munkálatok tanúsága szerint — csak azért mellőzte, mert az új arány az 1868-ban megállapított arányszámtól csak néhány századrész százalékkal különbözött; s az orsz. bizottság a nézetben volt, hogy miután „a hozzájárulási kulcs az alkalmazásban gyakorlati eredménynyel ez ide* szerint alig bir", a hozzájárulási arány kiigazítása a legközelebbi — t. i. jelenlegi — egyezség megkötésének idejére halasztható. A jelen magyar orsz. bizottság teljesen osztozik elődeinek felfogásában, és nem véli a pénzügyi viszonynak eddigi törvényeinkben lefektetett alapelvét elejthetőnek. Nem fogadhatja el tehát e tekintetben a t. horvát-szlavón orsz. bizottság javaslatát; hanem azt hiszi, hogy kötelessége az 1868: XXX. t. ez. határozott utasításához képest, Horvát-Szlavonországok a közös költségekhez való hozzájárulási arányának új megállapítását kívánni, még pedig ugyanazon alapokon, melyeket ama törvény, s az eddigi gyakorlat kijelöl, t. i. a monarchia két állama adóképességének meghatározására a legújabb kiegyezés alkalmával használt hivatalos adatok alapján. Az elvi fontosságú tekintetek mellett, melyekkel ez újabb megállapítás szükségét indokoltuk, nem bírhat bennünket annak mellőzésére a t. horvát-szlavón orsz. bizottságnak azon felfogása, mely e kulcsnak jelentőséget csak annyiban vél tulajdonithatni, „a mennyiben arra a vádra ád okot, hogy Magyarország tartja el Horvátországot". Nem hisszük, hogy e tény vádképen hivatalos részről említtetett volna Horvátországgal szemben. A mi pedig a hivatalos jellemmel nem biró nyilatkozatokat illeti: azokon csak keveset fog változtatni az a körülmény, hogy Horvátország köteles hozzájárulásának kulcsa a törvényben világosan ki van-e fejezve, vagy pedig annak kiszámítása a politikai számvevők magánszorgalmának van-e átengedve? Az a tény, hogy Horvátország az állami közösségben pénzügyi szempontból passiv területet képez, mely nem