Főrendiházi irományok, 1878. IV. kötet • 149-247. sz.

Irományszámok - 1878-164

CLX1V. SZÁM. 55 Az állampolgárság elvesztéséről hazai törvényeink nem intézkednek. A gyakorlat szerint a magyar állampolgárság csak egy módon volt elveszthető, az által i i., ha magyar nő idegen férfihez ment férjhez. Az ily nő, addig mig házassága tartott, nem tekintetett magyar állampolgárnak. Egyébiránt azon jognézet uralkodott, hogy a magyar állampolgárság sem törvényesités, sem kiköltözés, sem külföldön való hosszabb idejíí tartózkodás, sem idegen állam kötelékébe való felvétel által nem veszett el. Ezen jognézet a külfölddel oly gyakori összeütközésekre szolgált okul, hogy a beltígyminister kényszerülve volt azoknak, a kik katona-kötelezettségüknek eleget tettek s kiköltözési engedélyért folyamodtak, ilyen engedélyt adni. Ez röviden vázolva azon jogállapot, a mely sürgősen szükségessé teszi, hogy a magyar állampolgárság megszerzése és elvesztése a magyar korona országai közjogi viszonyainak és érdekeinek megfelelőleg törvény által mielőbb szabályoztassék. A magyar állam közjogi viszonyai, a magyar állampolgárságra vonatkozólag a következő újabb törvényekben és határozatokban találnak kifejezést: 1. az 1867: XII. t. ez. szerint Magyarország és társországainak a pragmatica sanctio által is biztosított közjogi és belkormányzati Önállósága sértetlenül megóvandó. 2. A magyar korona országai és O Felsége többi királyságai és országai között kötött és az 1878: XX. t. czikkbe iktatott vám- és kereskedelmi szövetség I. czikke szerint mindkét szerződő fél külön államterülettel bir* 3. Az 1868: XXX. t. ez. 1. §-a szerint Magyarország s Horvát-, Sziavon-és Dalmátországok egy és ugyanazon államközösséget képeznek. 4. Ugyanezen törvény 10. §-a szerint az állampolgárságot és a honosítást illetőleg a törvényhozás közös, a végrehajtás azonban Horvát-, Sziavon- és Dalmátországoknak tartatik fenn. 5. Ugyanezen törvény 19. §-ában emiitett viszony, mely szerint sem Dalmátia nincsen visszacsatolva, sem a határőrség (a horvát határvidék) nincs közigazgatásilag egyesítve HorvátSzlavonországgal, még jelenleg is fennáll. 6. Ugyanazon törvény 66. §-a szerint Fiume város és kerülete a magyar koronához csatolt külön testet képez, melynek autonómiájára s erre vonatkozó törvényhozási és kormányzati viszonyaira nézve, közös egyetértéssel lesz megállapodás eszközlendő. 7. A képviselőháznak 1870. márczius 15-én és a horvát-szlavón országgyűlésnek ugyauazon évi július 20-án hozott határozatai szerint, Fiume város és kerülete közigazgatását ideiglenesen a ministerium intézi. 8. A horvát-szlavón határőrvidék igazgatása czéljából, a zágrábi főhadparancsnokság ájra szervezése tárgyában, a közös hadügyministerhez 1871. június 8-án intézett legfelsőbb parancs szerint, az egész horvát-szlavón katonai határőrvidék a zágrábi főhadparancsnokság alatt áll és ezen főhadparancsnokság a nevezett területen ugyanazon hatáskörrel bir, melyet az 1869-iki horvát-tót-dalmát tartomány gyűlés Il-dik czikke a kir. horvát-tót-dalmát országos kormánynak kiszabott. Tekintettel ezen közjogi viszonyokra és állapotokra, a magyar állampolgárságról szóló törvény hatálya kitérj esztendőnek javasoltatik. Magyarországon kivül (ide értve a Magyarországba visszakebelezett Erdélyt és a magyar határőrvidéket is) Horvát-Szlavonországokra, a katonai kormányzat alatt álló horvát-szlavón határőrvidékre és Fiume városra és kerületére is. A törvény végrehajtása Magyarországon és Fiúméban a belügyministerre, Horvát-Szlavonországokban a horvát-szlavon-dalmát bánra és a horvát-szlavón határőrvidéken a zágrábi katonai főparancsnokságra, mint a horvát-szlavón határvidék országos közigazgatási hatóságára bízatni javasoltatik.