Főrendiházi irományok, 1878. III. kötet • 99-148. sz.

Irományszámok - 1878-111

CXI. SZÁM. 57 Melléklet a 111. számú irományhoz. Indokolása a Tisza és annak mellékfolyói mentében alakult vizszabályozé és ármen­tesitő tár síitátoknak adandó állami előlegekről szélé törvényjavaslathoz Köztudomású tény, hogy a Tisza és annak mellékfolyói mentében alakult vizsza­bályoző és ármentesitő társulatok, a partvédelmi munkálatok befejezésére, már évek óta egy nagyobb kölcsön felvételét tervezik. A tisza-völgyi központi bizottság ezen kölcsön összegét 20 mII.lió forintra tervezte, mely összegből az első évre előreláthatólag legfeljebb 6 mII.lió forint lenne szükséges. Ezen tervezett kölcsön beszerzése azonban a jelenlegi viszonyok között és oly gyorsan, mint azt az ügy sürgőssége igényli, folyóvá nem tehető, mert a munkálatokhoz az árvizek lefolyása után azonnal hozzá kell fogni, — ezen kivül, miután a kormány szándéka, mint azt a minister­elnök a törvényhozás két házában kijelentette, a Tisza-szabályozási összes munkálatokat szak­értők által újra megvizsgáltatni, — az ezek által esetleg megállapítandó szabályozási terv alapján lesz csak megállapítható azon összeg, mely ezen terv következetes keresztülvitelére szükséges. Másrészt a Tiszának és mellékfolyóinak vidékére nézve, azon roppant nagy szeren­csétlenség után, mely azt jelenleg érte, életkérdéssé vált, hogy az ármentesitő társulatok azon helyzetbe jussanak, hogy az elhalaszthatlan partvédelmi munkálatokat azonnal foganatba vehessék, és azokat legrövidebb idő alatt befejezhessék, a társulatok nagy része pedig nincs azon helyzetben, hogy a tagjait ért súlyos csapások után, ezt saját erejükből tenni képesek legyenek. II.y viszonyok közt addig is, mig a felveendő általános Tiszai kölcsön összege meg­állapítható és az folyóvá tehető leszen, a czélnak legjobban megfelel az, hogy a társulatok­nak előlegkép oly összegek adassanak, melyek lehetővé teszik, hogy a szükséges munkála­tokat azonnal foganatba vehessék, s ezt nem lehet máskép létesíteni, mint az állam közve­títése által. A szakértői vélemények és azok által tett számitások szerint, a társulatok részéről a partvédelem szempontjából rögtön foganatba veendő munkálatok létesítésére a folyó és az FŐRENDI IROMÁNYOK. III. 1878/81. 8

Next

/
Oldalképek
Tartalom