Főrendiházi irományok, 1878. III. kötet • 99-148. sz.

Irományszámok - 1878-111

58: CXI. SZÁM, 1880-ik évben mintegy 7—8 mII.lió forint o. ért. összeg fog szükségeltetni. Ezen számitás alapitva van a társulatok által kimutatott szükségletre is. Miután a kormány, mint már fönnebb megjegyzem, a Tisza vidékének megmentésére, ezen előlegeknek megadását mellőzhetlennek véli, a jelen törvényjavaslatban a pénzügyminister számára felhatalmazás kéretik arra, hogy ö a szóban levő előlegeket folyósithassa és az arra szükséges összegeket hitelművelet útján beszerezhesse. A törvényjavaslat részleteiben (2—7. §§-okban) körülirja azon feltételeket, melyek alatt a vizszabályozó és ármentesitő társulatok állami előlegeket nyerhetnek; megállapitja az ezen előlegek után fizetendő kamatok százalékát, meghatározza — eltérőleg az 1871. évi XXXIX. törvényczikk rendeléseitői — a kamatok esedékességének idejét, azok beszedésének és behajtásának módját, és végre azon módot, melyen a nyert előlegek visszafizetendők lesznek. A törvényjavaslat 3-ik §-ában emiitett kamatláb megfelel azon kamatnak, mely mellett az előlegek fedezésére szükséges hitelműveletet biztositani sikerült. A hitelművelet ugyanis oly módon köttetett meg, hogy az adott előlegek kamatja lV 2 °/o-kal magasabb azon kamatlábnál, melyet az osztrák-magyar bank a váltó-leszámitolásokra nézve állapított meg, s azért a tör­vényjavaslatban csak a folyó 1879. évre lehetett a kamatlábat határozottan megjelölni, az 1880-ik évre és esetleg a következő évekre pedig a kamatláb magasságának megállapítását, a bank-kamatláb minőségétől kellett függővé tenni. Minthogy azonban évek hosszú során át a bank-kamatláb 4 X A százaléknál magasabb nem volt, a kamat emelkedésének esete előreláthatólag nem fog beállani; a tervezett többi intézkedések szükségesek arra, hogy egyfelől az adott előlegeknek a kitűzött czélra forditása biztosítva, másfelől pedig az előlegeket kiszolgáltató államkincstár érdeke, minden irányban megóva legyen. Budapesten, 1879. áprII. hó 28-án. Gr. Szapáry Gyula s. K, m. kir. pénzügyminister.

Next

/
Oldalképek
Tartalom