Főrendiházi irományok, 1878. III. kötet • 99-148. sz.
Irományszámok - 1878-111
56 CXI. SZÁM. 111. szám. (XLIV. ÜLÉS, 269. JEGYZŐKÖNYVI PONT.) Jelentése n főrendi ház hármas bizottságának a Tisza és annek mellékfolyói mentében alakult vizszabályozó és ármentesito társulatoknak adandó állami előlegekről szóló törvényjavaslat tárgyában. A bizottság tárgyalván a. szőnyegen lévő törvényjavaslatot, a Tiszavölgy általánosan ismert szomorú helyzetének természetszerű követelményeinek tartja, hogy az ármentesito társulatok azon helyzetbe jussanak, miszerint a jövőjük biztosítására elkerülhetlen szükséges partvédelmi munkálatokat a viz lefolyása után azonnal foganatba vehessék és a legrövidebb idő alatt befejezhessék, és hogy e végből okvetlenül szükséges gondoskodni arról, miszerint ezen társulatok ez ezen elkerülhetlen munkálatok költségeinek fedezésére szükséges összegeket, miután azokat az őket ért súlyos csapások után önerejükből elő teremteni vagy tagjaiktól járulékkép beszedni nem képesek, kölcsön vagy előlegképen mérsékelt feltételek mellett maguknak megszerezhessék. A bizottság meglévén továbbá győződve a ministeri indokolásban foglalt azon állítás alaposságáról, hogy a tiszavölgyi társulatok részéről tervezett törlesztési kölcsön felvétele az ez idő szerint az adott viszonyok között a kellő gyorsasággal czélszerűen eszközölhető nem volna, leghelyesebbnek és a fennebbi czél elérésére legmegfelelőbbnek tartja a kölcsön nyújtásnak azon módját, mely a jelen törvényjavaslatban terveztetik, s mely szerint a társulatok a szükséges pénzösszegeket egyelőre az általános tiszai kölcsön létesítéséig előleg képen az állam kincstárból nyerik, s ezért a kincstárnak az előlegek visszafizetéséig csak azon mérsékelt kamatot megtéríteni tartoznak, mely mellett a pénzügyministernek sikerült a megkívántató 8 mII.lió forint beszerzését ideiglenes hitelmivelet utján az állam kincstár részére biztosítani.. E szerint a törvényjavaslat alap eszméjét és kiindulási alapját helyeselvén, és ezen kivül annak részletes rendelkezéseit is, melyek egyrészt a társulatok kötelezettségeinek tüzetes meghatározását, másrészt az állam, kincstár érdekeinek biztosítását czélozzák, helyeseknek és czélszerűeknek találván, a bizottság avval fejezi be ezen jelentését, hogy a szóban levő törvényjavaslatot a méltóságos főrendeknek ugy általánosságban mint részleteiben is változatlan, elfő gadásra aj ánlj a. Budapesten, 1879. évi május hó 14-én. Gróf Szapáry Antal s. k. r hizottaági elnök. Őrgróf JPallaricini Mde s. k., "bizottsági jegyző.