Főrendiházi irományok, 1878. I. kötet • 1-46. sz.

Irományszámok - 1878-35

140 XXXV. SZÁM. mig a mérőlevelek kölcsönös egyenlősítése tekintetében a szerződő felek közt jegyzékváltás által 1872-ben megállapított egyezmény hatályban marad. 12. czikk. A szerződő felek egyikének azon hajóitól, melyek szerencsétlenség vagy szükség eseteiben a másik fél kikötőibe futnak be, ha csak a tartózkodás szükségtelenül megnemhosszabbittatik, vagy kereskedelmi forgalomra nem használtatik, hajózási vagy kikötői illetékek nem szedhetők. Oly megsérült vagy partra vetett árúktól, melyek az egyik szerződő fél hajójára voltak rakva, a másik fél, fentartva egyedül a netaláni mentő-díjt, csak akkor szedhet illetéket, ha fogyasztás alá kerülnek. 13. czikk. A szerződő felek területein levő minden természetes és mesterséges vizi utakon, a hajózás az azok egyikéhez tartozó hajósoknak és járműveknek ugyanazon feltételek alatt s a hajó vagy rakmánytól fizetendő ugyanazon illetékek mellett fog megengedtetni, mint az a saját hajósoknak és járműveknek engedtetik. 14. czikk. Az országos és egyéb utak, csatornák, zsilipek, kompok, hidak és hidnyilások, kikötők és kiszálló helyeknek a hajózható viz megjelölésének és világításának, a réven kalauzolás, a darúcsigák és mérlegintézetek, a lerakó helyek, a hajóárúk megmentésére és biztonságba helyezésére szolgáló intézeteknek s több efféléknek használata, a mennyiben az épitmények vagy intézetek közforgalomra szánvák, akár az állam, akár magános jogosítottak által kezeltessenek, a másik államhoz tartozóknak, hasonló feltételek és illetékek mellett engedendő meg, mint a saját államhoz tartozóknak. Illetékek a tengervilágitás- és hajókalauzolá^ nál megengedhető eltérő határozatok fentai tása mellett, csak az ily épitmények vagy masse insolange nicht stattfinden, als die im Jahre 1872 durch Notenwechsel zwischen den vertragenden Theilen getroffenen Vereinbarungen über die gegenseitige Gleichstellung der Messbriefe in Kraft bleiben. Artikel 12. Von ' Schiffen des einen der vertragenden Theile, welche in Unglücks- oder Nothfällen in die Seehäfen des andern einlaufen, sollen, wenn nicht der Aufenthalt unnöthig verlängert oder zum Handelsverkehre benutzt wird, Schiffahrtsoder Hafen-Ab gaben nicht erhoben werden. Von Havarie- und Strandgütern, welche in das Schiff eines der vertragenden Theile verladen waren, soll von dem andern, unter Vorbehalt des etwaigen Bergelohns, eine Abgabe nur dann erhoben werden, wenn dieselben in den Verbrauch übergehen. Artikel 13. Zur Befahrung aller natürlichen und künstlichen Wasserstrassen in den Gebieten der vertragenden Theile sollen Schiffsführer und Fahrzeuge, welche einem derselben angehören, unter denselben Bedingungen und gegen dieselben Abgaben von Schiff oder Ladung zugelassen werden, wie Schiffsführer und Fahrzeuge des eigenen Landes. Artikel 14. Die Benützung der Chausseen und sonstigen Strassen, Canäle, Schleussen, Fähren, Brücken und Brückenöffnungen, der Häfen und Landungsplätze, der Bezeichnung und Beleuchtung des Fahrwassers, des Lootsenwesens, der Krahne und Waageanstalten, der Niederlagen, der Anstalten zur Rettung und Bergung von Schiffsgütern und dergleichen mehr, insoweit die Anlagen oder Anstalten für den öffentlichen Verkehr bestimmt sind, soll, gleichviel ob dieselben vom Staate oder von Privatberechtigten verwaltet werden, den Angehörigen des andern vertragenden Theils unter gleichen Bedingungen und gegen gleiche Gebühren wie den Angehörigen des eigenen Staates, gestattet werden. Gebühren dürfen, vorbehaltlich der beim Seebeleuchtungs- und Seelootsenwesen zulässigen abweichenden Bestimmungen, nur bei wirk-