Főrendiházi irományok, 1875. VII. kötet • 321-322. sz.
Irományszámok - 1875-321m
88 CCCXXI. SZÁM. IL Ugyanezen eredményre — habár egészen más indokokból •— vezet jelen esetben azon kérdés taglalása: minő hely irányadó a porosz bíróságok bűnügyi illetőségére nézve. A porosz törvényekben tiltott szerződések körül vádlott csupán a maga lakhelyén, Hamburgban, tehát külföldön működvén: csak is ezen a helyen cselekedett^ már pedig az emiitett kérdésre nézve csupán ez a hely jöhet szóba. Mert oly bűnös cselekmény miatt, melyet külföldi ember külföldön követett el, ezen külföldi ellen nem lehet Poroszországban eljárni s igy a porosz bíróságok bűnügyi illetősége nincsen megállapítva. Ez a területiség elvéből következik, melyet a porosz büntető törvénykönyv külföldiek irányában alkalmaz. Ezen elv abból indul ki, hogy oly cselekményeket, melyeket külföldi ember külföldön követett el, az állam még az esetben sincsen jogosítva megfenyíteni, ha azok valamelyik alattvalója ellen követtettek el, hogy tehát az állam bíróságai nem illetékesek ily cselekmények miatt a külföldi ellen eljárni; s hogy ennélfogva az állam fenyitö joga külföldiek irányában csupán a külföldine k az állam területén való tartózkodásán alapul s csak azon cselekményekre terjed ki, melyeket a külföldi ezen a területen elkövetett. így fogja fel és állapítja meg a porosz büntető törvénykönyv a területiség elvét, a mennyiben külföldiről van szó. A törvénykönyv 3. §-a ugyanis azt határozza, hogy „a poroszbüntető törvények Poroszországban elkövetett minden bűntettre, vétségre és kihágásra alkalmazandók, habár külföldi ember is a tettes" ; s a 4. §. hozzá teszi, hogy külföldön elköveti bűntettek és vétségek miatt Poroszországban bűnvádi keresetnek és megfenyitésnek rendszerint nincsen helye". Ezen szabály alól jelentékeny kivételt állapit ugyan meg porosz alattvaló által külföldön elkövetett bűnös cselekmények tekintetében, mert ezekre nézve, mellőzve a területi elvet, az úgynevezett személyi elvet (Personalitäts-Princip) alkalmazza, azon jogot tulajdonítván a porosz államnak, hogy poroszoknak külföldön elkövetett cselekményeit is megfenyíthesse ; csakhogy ezen jog gyakorlását az előforduló egyes esetekben az államügyészség belátására bízza. Külföldiek irányában azonban, kik a porosz törvények szerint büntetés alá eső cselekményt külföldön követtek el, a területiség elvéhez ragaszkodik, mely alól csupán három bűntettre szorítkozó kivételt állapit meg. Külföldiekkel szemben tehát — eltekintve ezen kivételtől — csakis az bir döntő jelentőséggel: vájjon minő területen követték el az illető bűnös cselekményt? Ezen elvet a szóban forgó esetre alkalmazva, nem lehet más eredményre jutni, mint^ hogy L. vádlott a bűnös cselekményt nem porosz területen, hanem Hamburgban követte el. Mert porosz terübtre egyátalában nem is lépett, s azon a szerződés megkötéséhez megkívántató cselekmények egyik részét sem teljesítette, hanem a szerződéseket a maga részéről csupán a maga lakhelyén: Hamburgban kötötte. Azon hely pedig, melyen cselekményei hatásukat gyakorolták, vagy hatályosakká váltak, a területiség elve szerint nem jöhet tekintetbe oly esetben, a midőn ő ama helyen, vagy a területen, melyhez ama hely tartozik, jelen nem volt és azon hatások előidézésében közre nem működött. Irányadó csak az a hely lehet, a melyen személyesen cselekedett; ezen hely pedig Hamburg. Fölhozatik ugyan az ítéletekben, hogy vádlott, „a biztosító leveleket mindannyiszor Poroszországban harmadik személyek által porosz alattvalóknak adatta át ; ezen közvetítőket tehát csupán eszközei gyanánt használta, s ennélfogva átalános büntetőjogi elvek szerint tettesnek, és ugy tekintendő, mintha a kérdéses bűnös cselekményt ö maga személyesen Poroszországban követte volna el." (Legfőbb törvényszéki ítélet; lásd a közlemény 260. 1.) Továbbá hogy : „jogilag téves vádlottnak azon állítása, mintha bűntettnek az országban való elkövetése az illető bűntettesnek itt való személyes jelenlétét okvetlenül feltételezné, mert ez esetben p. o. a
