Főrendiházi irományok, 1875. VII. kötet • 321-322. sz.
Irományszámok - 1875-321m
CCGXXL SZÁM. 89 határon tűi elsütött lövés által az országban elkövetett gyilkosságot vagy méreg átküldése által történt megmérgezést külföldön elkövetettnek kellene tekinteni". (Felebbviteli törvényszéki Ítélet; lásd a közlemény 255. 1.) A mi az első érvet illeti — azon egyének, kiknek közvetitése mellett a biztositó levelek a kivándorlóknak kézbesittettek, nem voltak olyan személyek, kik által vádlott a szerződéseket maga helyett köttette, hanem csupán átadók és küldönczök, kiket a kivándorlók a vádlottal való alkudozások folytatására használtak. Ily esetben tehát a kivándorlók és vádlott közvetlenül szerződtek egymással ; az utóbbi pedig ez alkalommal kizárólag csak Hamburgban, tehát külföldön és Hamburgból intézkedett. Azonban, ha feltehető volna is, hogy a vádlott amaz átadókat mint meghatalmazottjait használta arra, hogy általuk a kivándorlókkal a szerződéseket megköttesse : az eredmény ugyanaz maradna, a mint az alább kifejtendőkből ki fog derülni. A második érv — a mint a mellette fölhozott példák is mutatják — azon nézeten alapul, hogy ha külföldi által külföldön elkövetett cselekmény okozná azt, hogy a bűntett befejezéséhez megkívántató eredmény porosz területen bekövetkeznék : ezen esetben a bűntett Poroszországban elkövetettnek tekintendő s ezért a porosz bíróságok által megfenyítendő volna ; nem kívántatván meg ily esetben a bűntettnek az országban való elkövetéséhez az, hogy a bűntettes az országban személyesen jelen volt légyen. Ebben azonban —- véleményem szerint — a területiség elvének helytelen értelmezése nyilvánul. Ezen elv — ugy a mint a porosz büntető törvénykönyv külföldiek irányában alkalmazza — abból indul ki, hogy külföldi ember az ország törvényeinek és fenyítő jogának csupán az országban való tartózkodása által veti magát alá és hogy az országban elkövetett bűnös cselekményei miatt ezen okból fenyíthető meg a külföldi bíróságok ákal ; vagyis — a mint ezt kifejezni szokták — hogy az ország területére való lépése s ott való tartózkodása által azon államnak, melyben tartózkodik, ideiglenes alárendeltjévé (temporarius subditus) válik s ezért az országban elkövetett cselekményeire nézve az ország törvényei alatt áll. Hogyan lehetne azonban olyan külföldi ember, kí nem lépett porosz területre s kizárólag csak külföldön cselekedett, külföldön elkövetett cselekmény következtében Poroszországnak ideiglenes alárendeltjévé? A porosz törvényeknek — a területi elv szerint — csakis az országban való tartózkodása által veti magát alá, és csakis ezen tartózkodás ideje alatt marad azoknak alávetve. Ha igy áll a dolog, ha tehát csak a porosz állam területére való lépés és ezen a területen való tartózkodás (vagyis — a mint ön értekezésében 256. 1. mondatik — az ország tényleges hatalma a büntető törvénykönyv hatálya alatt álló s ellene cselekvő személyek felett) állapítja meg az érintett alávetést : akkor oly külföldi embert, ki egyedül csak külföldön cselekedett és egyátalában nem lépett porosz területre, a porosz bíróságok meg nem fenyíthetnek. Ily esetben még azon körülmény sem, hogy ilyen kizárólag külföldön cselekedett külföldi ember cselekménye porosz Területen érte el czélját, nyújthat alapot arra, hogy a bűntény Poroszországban elkövetettnek tekintessék és tehát porosz bíróságok által fenyíttethessék meg. Mert a területiség elve szerint csakis azon hely dönt, melyen az illető működött és cselekedett, tehát cselekményének elkövetésénél jelen volt. Ha tehát az e helyen véghez vitt cselekmény eredménye más oly területen következik be, melyre azon egyén egyátalában nem is lépett: akkor az utóbb emiitett terület — a területiség elve szerint — soha sem lehet azon hely, mely a bíróságok illetőségét megállapítja. Igaz ugyan, hogy az én véleményem szerint is azon eredmény, melyet valamely cselekmény a cselekvőnek beszámítható módon előidézett, a cselekmény tartalmához tartozik, ezen cselekménynek egyik részét képezi és hogy ennélfogva a cselekvő tette ennek hatásával együtt egészet képez, vagyis — a mint Hegel kifejezi — a következmények a cselekményhez tartozóknak és a cselekmény sajátlagos benső fejlődésének tekintendők. Ezen felfogás azonban korántsem a mondottak megczáfolására, de sőt inkább azok megerősítésére vezet. FŐRENDI IK0MÂNÏ0K. VII. 1875/8. 12
