Főrendiházi irományok, 1875. VII. kötet • 321-322. sz.

Irományszámok - 1875-321m

CCCXXI. SZÁM. 3 egy indítványt a halálbüntetésnek politikai ügyekben való eltörlése iránt. Sikerült neki legyőzni azon óriási akadályokat, melyekkel ezen inditvány találkozott. Egy felirat szerkesztetett a királyhoz, melyben tőle a halálbüntetésnek politikai vétségekre nézve leendő eltörlése kéretett, „Van okom magamnak szerencsét kívánni—ugy mond az indítványozó — ahhoz, hogy közreműködtem a vér megkimélésére, és hogy megakadályoztam azt, hogy tizennyolcz évi urakodás alatt egyetlen fő is lehulljon politikai ügyben." A szónok a nemzetgyűlés előtt több példát hozott fel arra nézve, hogy igazságtalan elitélések történtek, melyek a halálbüntetés mellett orvosolhatlanok. Laboulie ur kijelentette, hogy a halálbüntetés czéltalan, szükségtelen. „Hát nincs meg a gályarabság, a mely fentartása az életnek munka mellett, a munka mellett, mely elöl futott a bűntettes, inkább szeretvén beszennyezni kezek embertársainak vérével ? A midö n a bűnös a munkával büntettetik, ez által az isteni törvény alkalmaztatik reá. Csak ne töröljék el Önök a halálbüntetést politikai ügyekben : veszélyes képmutatás lesz ez a

( kormány irányában ; és megtörténhetik, hogy ez bizonyos esetekben az insurrectiót azonosítani fogja a gyilkossággal.* A „Dernier jour d'un condamné" szerzője nem maradhatott szótlanul egy kérdés tárgyalásánál, mely élénken izgatá fel költői képzeletét. „Önök az imént szentesitek az otthon sérthetlenségét — ugy mond Hugo Viktor — mi egy nagyobb jelentőségű sérthetlenséget követelünk önöktől, az ember életét. Mindenütt, a hol a halálbüntetés létezik, barbárság van. Mindenütt, a hol az eltöröltetett, civilisatió van. Bitorolhatják-e az emberek az élet és halál feletti jogot, mely egyedül Istené ? A tizennyolczadik század eltörölte a torturát, ez egyik föczíme a dicsőségre. Jól van tehát, a tizenkilenczedik század eltöröíendi a halálbüntetést. A február 24-ét követő napon — úgymond a szónok — a nép egy nagy eszmére ébredett: elégette a trónt, el akarta égetni a vérpadot; de megakadályoztatott ezen magasztos terv végrehajtásában. Önök, képviselők, az imént szentesitették alkotmányukban a nép első eszméjét, önök ledöntötték a trónt ; szentesítsék a nép második eszméjét és döntsék le a vérpadot." A javaslat 5-ik szakasza több szónok által támogattatott. Vivien ur a bizottság tagja, megjegyzé, hogy az alkotmányjavaslat nem arra irányult, hogy a halálbüntetést szentesítse, hanem arra, hogy annak politikai ügyekben való eltörlését szentesítse. „Későbben — ugy mond a szónok •—• ha a büntetési ügy szervezve lesz, ha reményleni lehet a bűnös javulását, a halálbüntetés átalánosan eltörölhető leend. De jelenleg a bizottság arra szorítkozik, hogy a halálbüntetés eltörlését a politikai vétségekre nézve hozza javaslatba." Aylies ur azt véle, hogy a társadalom nem maradhat lefegyverezve szemben a folytonos veszélyekkel, melyek fenyegetik, szemben a bűntettekkel, melyek a szivek mélyében forrnak. „ Nincs ember — ugy mond a szónok — kit hivatása, foglalkozása érintkezésbe hoz gonosztevőkkel, a ki ne tudná, hogy ezen elfásult lelkiismeretek, ezen bűnben megrögzött lelkek egyedül a halálbüntetéstől való félelemből tartották vissza magukat. Sokan hallottunk ily vallomásokat. Önök gályarabságról beszélnek; de hiszen a gonosztevő reményeiheti, hogy onnan szökés által megmenekül és annál inkább fogja hinni, hogy ezen tervét keresztülviszi, mentül megrögzöttebb gonosztevő. Egy másik nézpont, mely komoly megfontolást igényel, a házi bűntettekre vonatkozik. Önök tudják, hogy vannak bűntettek, melyek a családi körben szülemlenek meg és növekednek fel. Létezik oly őrjöngő kapzsiság, mely semmitől sem riad vissza és mely vissza fog rettenni a halálbüntetés elöl. Hagyják ezen üdvös rettegést a kegyetlen szellemekre súlyosodni ; ezen óvatosság nélkül iszonyodom azon bűntettek gondolatától, melyeket a halálbüntetés eltörlése szülne." Freslou ur a halálbüntetés fenntartása mellett nyilatkozott. „Mindenki csak a gonosztevő irányában beszélt az emberi élet sérthetlenségéröl, de senki sem azon emberi élet sérthetlenségéröl, mely áldozatul esett. A társadalom soha sem vél bűnt elkövetni az által, hogy kiirtja kebeléből az embert, a ki embertársát éltétől fosztá meg. A halálbüntetés alkalmazását a társadalomtól elvitatni annyi volna, «mint tagadni a társadalmi jogot. Hugo Victor ur szerint engedni kellett volna a népí *