Főrendiházi irományok, 1875. VII. kötet • 321-322. sz.
Irományszámok - 1875-321m
60 CCCXXI. SZÁM. A legkitűnőbb mód a fogoly feltételes szabadon bocsdjtása, vagyis a szabadságolás» Ezen rendszer szerint, valamely fogoly, a ki büntetésének egy részét az intézetben már kiállotta, és magaviselete által azon reményre jogosít, hogy javulása maradandó leend, büntetési idejének lejárta előtt egy bizonyos meghatározandó időre a fogságból szabadságra bocsájtathatik, hogy becsületes keresetmód után láthasson és magaviselete által bebizonyíthassa, hogy a javulásába helyezett bizodalomra érdemes volt. Az ilyen intézmény által lehetővé válik az oktatásra és javulásra fogékony foglyot kinek akaratképessége ismét visszanyerte rugékonyságát, az időleges fogságból elbocsájtani és őt „csonkittatlanul" a társadalomnak és az életnek visszaadni. Egyszersmind pedig módjában van az államnak a szabadságost, ha ily kegyelemre méltatlannak bizonyulna, ismét elfogatni és egész büntetési idejének elszenvedésére szorítani. Ekként egy, javulni akaró, bűnbánó és egyúttal igyekvő fogoly büntetését, még ha a leghosszabb tartamú időleges fogságra volna is Ítélve, 6—8 évre lehet leszállítani, mely időt aztán a fogoly törekvése eredményességének reményében kiállítani képes is leend. A nép igazságszeretete ez által nem sértetik meg, mert a szabadságoltban még mindig a foglyot látja és végre kiengesztelődik vele, látván egészen megváltozott gondolkozás módját, A szokásos gonosztevő pedig és aki erkölcsileg mélyen sülyedt, látni fogja, hogy részére a javulás utján kívül nincs menekvés, mert különben kénytelen büntetési idejét mindvégig kiállani. Facta loquuntur! Szászországban megvan ezen intézmény az 1862-ik év óta és a legfényesebb eredményt képes kimutatni. Jelen előterjesztés irója a szabadságolásról bővebben értekezett ily czímü munkájában „Besserung auf dem Wege der Individualisirung." Bizonyos esetekben a feltétlen megkegyelmezés is alkalmas mód â látszólag egymásellenkező büntetési czélok kiegyenlítésére. Természetes, hogy itt csak azon megkegyelmezés r tetik, a melyre a fegyencz ajánlható, ha már hosszabb időn át tanúsított magaviselete által L.bizonyitotta, hogy tettét megbánta, és hogy valósággal megjavult. (Lásd d Allinge: Besserung auf dem Wege der Individualisirung.) Ha ily körülmények között a fogoly egész büntetési idejét, illetőleg 15 évet kénytelen kitölteni, és ha ennek folytán beállnak nála a hosszú tartamú fogságnak minden fenn leirt káros testi és lelki következményei, ezért senki sem fogja az államot túlságos szigorral vádolni. A fogoly ezen sorsát önmagának tulajdonithatja és az állam nem felelős többé azért, hogy a bűntettesre a reá rótt fogságbüntetés által oly hátrányok háromoltak, melyeket annak életfogytiglan viselnie kell. Ad. V. Végül még az iránti véleményemet kell nyilvánítanom, hogy ezen időtartamnak (10 évnek) túlhaladása, vagy a) semmit sem használ, vagy inkább még b) árt-e, amennyiben az által az addigi büntetési időben elért eredmények részben veszendőbe mennek vagy csorbát szenvednek? Habár ezen pontot a mondottak által már elintézettnek tekinthetném is, mégis bátor vagyok azt röviden közelebbről megvilágítani. A mennyiben csupán a javítási czél elérése vétetik figyelembe, a 10 évnél hosszabb büntetési idő csakugyan nem használ, mert gyakran már ez is szerfelett sok. De ha a megtorló igazság szempontjából fogom fel a kérdést, akkor a 10 évet meghaladó tartam az illető esetekben igenis nagyon hasznos.
