Főrendiházi irományok, 1875. VII. kötet • 321-322. sz.

Irományszámok - 1875-321m

CCCXXI. SZÁM. 45 közönyösségnek s átalános erkölcsi ellankadásnak engednek helyet. A valódi és tartós javu­lásra nem elegendő annak felismerése: mi jó és rósz, nem elegendő a jó szándék és elhatá­rozás, sem pedig a fegyintézetben* rendes élet megszokása ; hanem azonfelül mulhatlanul szük­séges az is, hogy az ember maradandólag tanuljon a gonoszra való kísértésnek ellenállni, a jobb meggyőződésnek és feltett szándéknak megfelelőleg cselekedni, iót tenni és becsületes életet élni. Az erkölcsi és szellemi erőt gyakorolni és edzeni kell, hogy a fogoly később képes legyen magának önálló és becsületes existentiát alkotni és fenntartani, bármily szerény legyen is az, mire a fegyintézeti élet a legtöbb fogolyra nézve nagyon is kevés alkalmat és ösztönt nyújt. Ezen szemrehányás főleg a zárkafogságot illeti meg és a zárkafogság legnagyobb pár­tolóinak mindeddig nem sikerült az e részbeni aggályokat eloszlatni. Nem létezik a világon teremtés, a mely annyira a társas életre volna teremtve, mint az ember, kinek minden szellemi és erkölcsi ereje és hajlama a közösségre vannak irányozva, miért is csak más emberekkel való közös életben fejlődhetnek ki. Régi elv az már a nevelés körül, hogy nem elegendő a gonoszt az embertől csu­pán távol tartani és őt bizonyos ismeretekre stb. tanítani, hanem mindenekelőtt szükséges; mindenkiben egyéni sajátságához képest a jóra való hajlamokat, a jónak és nemesek csiráját fölkeresni, és erőteljes fejlődésre birni. Még a legmélyebben sülyedt embernél és az erkölcsi­leg legmegromlottabbnál is — a mint ezt tapasztalásból erősíthetem — feltalálható a jónak csirája, bárha az a túlnyomó rósz által el is fojtatik. Ezen jó hajlamokat ismét előcsalni és kifejleszteni az által, hogy a fegyencz oly helyzetbe tétetik, a hol a jóra való hajlamának érvé­nyesítésére alkalom nyilik, ez feladata minden fegyintézeti igazgatásnak, a mennyiben csak­ugyan az egyén javitását tűzi ki czéljául. Erre azonban a közönséges fegyházbüntetés rend­szerint nagyon is kevés, és a zárkafogság épen semmi alkalmat sem nyújt. Miképen próbál­hatja meg például a fegyencz a zárka magányában még a felebaráti szeretet legegyszerűbb kötelességeit is teljesíteni, melyekre a legtöbben még mindig hajlandók, és melyek voltaképen az egész erkölcsi élet alapját képezik ; de még a közös fogság is a gépies gyári munka és a hallgatási rendszer mellett vajmi kevés alkalmat nyújt arra. Ha a fogoly feladatát elvégzi, a házi rendhez alkalmazkodik és azonfelül még kitel­hetőleg a tisztviselők kedve szerint viseli magát, akkor mindent elért a mit elérnie lehet: mert maga vagy mások fentartása miatt gondja nincsen, az intézet őt mindennel, a mire szük­sége van, lakással, ruházattal ellátja, élelmezi, táplálja, ápolja ha megbetegszik; ez által a fegyencz elszokik minden önálló cselekvéstől, gondolkodástól és gondoskodástól és mentől tovább tart ezen állapot, annálinkább válik ez második természetévé; és bár öntudatlanul, a fegyházi jó szokásokkal — a rosszakat is elsajátítja. Ha aztán az intézetből elbocsáttatik, minden elébbi jó szándék és a jó és rósz felis­merése daczára sem képes többé önálló életre vergődni, magának biztos, maradandó existen­tiát alkotni. Ugyanazért mindenekelőtt őrizkedni kell a zárkafogság szerfelett hosszú kiterjesz­tésétől : ha azt csupán nevelési eszköz gyanánt kívánjuk alkalmazni, néhány év untig elegendő. Csak azon esetre, ha jól szervezett zárkafogság és rosszul szervezett közös fogság közt kellene választanom, adhatnék az elébbinek, mint két rósz közül a kisebbnek elsőbbséget. Minden hosszú tartamú fogságnál, kivált, ha a fogságot 10 éven tul terjesztjük és mindamellett a neve­fës és javítás szempontját megtartani kívánjuk, szükségessé fog válni a büntetés végrehajtásá­nak oly rendszere, mely többé-kevésbbé hasonló az ir rendszerhez, mely szerint t. i. a büntetés bizonyos stádiumában megvan annak lehetősége, hogy a fogoly, kinek javulása átalában még remélhető, oly helyzetbe tétessék, a melyben élete annyira mennyire, megközelíti a szabad állapotban való életet ; és nem hiszem, hogy sok nehézségbe kerülne ily rendszert, még a mostani fegyintézetek kebelében is és még a jelenleg létező eszközökkel is, keresztülvinni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom