Főrendiházi irományok, 1875. VII. kötet • 321-322. sz.

Irományszámok - 1875-321m

46 CCCXXI. SZÁM. Bátor vagyok itt arra hivatkozni, a mit már fentebb mondottam, hogy t. i. azon itt lévő foglyok között, a kik már 10 éven át és azon túl szenvednek fogságot, csak azok marad­tak aránylag épek és erősek, a kik már rövidebb vagy hosszabb időn át bizalmi állásokban alkalmaztatnak, tehát oly helyzetben vannak, mely hasonló a foglyokéhoz az irhoni rendszer szerinti úgynevezett közép intézetekben. De erkölcsi tekintetben is a jobbak és legjobbak sorába tartoznak ők és tapasztalásom szerint semmi sem alkalmasabb arra, a megesett embert ismét felemelni és öt mint hasznos tagot a társadalomnak visszaadni, mint ilyetén tevékenység, az együt­tes közreműködés a tisztviselőkkel és a foglyok jobb és értelmesebb részével az igazgatási szer­vezetben, a mindennapi érintkezés a tisztviselőkkel és részben ezek családjaival, az által, hogy mint háziszolgák, kézművesek és házi kőművesek, házi kertészek, betegápolók a koródában stb., stb. vannak alkalmazva. A fenebbiekből következik, hogy a büntető törvényhozás reformjának karöltve kell járni a büntetés végrehajtásának reformjával és hogy az egyik többé vagy kevésbbé függ a másiktól. Nem történt tehát önkénytelenül, hanem elkerülhetlen volt, hogy e helyütt a fogság­rendszerről néhány szóval megemlékeztem. Ha a zárkafogság mint átalános és kizárólagos rendszer szándékoltatnék behozatni, akkor meggyőződésem szerint 10 év kelletén túl sok volna Î és még a közönséges gyárszerü kényszermunka is közös fogságban és a hallgató rendszer mel­lett 10 éven túl soknál ártana az egészségnek és eltévesztené a büntetés czélját, a javulást. A mennyiben a büntetés leghosszabb tartama magasabbra tétetnek és a mellett a javitás czélja is némileg szem előtt tartatni szándékoltatnék, felette szükséges lészen legalább mindazokra nézve, kiknek javulása még remélhető, oly rendszert alkotni, mely az úgynevezett ir rendszerhez hasonló; t. i. három büntetési stádiumot állapítani meg, melyek alkalmazása bizonyos korlátok között törvényileg volna ugyan szabályozandó, a födologra nézve azonban az értelmes fegyin­tézeti igazgatás belátására volna bízandó. Fájdalom, hogy a bűntettesek oly osztálya is létezik, melyre nézve a javulás minden reményéről le kell mondani. Mindazon szokásos gonosztevők (többnyire tolvajok és tulajdon elleni bűntettesek), a kiknek 10 évnél hosszabb büntetést kell szenvedniük, csekély kivétellel a többszörösen visszaesők sorába tartoznak; habár korántsem végkép rosszak, mégis valameny­nyien többé-kevésbbé erkölcsileg romlottak és a tapasztalás mutatja, hogy — bármi legyen az oka — teljesen képtelenek maguknak hivatást alkotni, polgári existentiát alapítani és önálló életet folytatni. Mihelyt az intézetből elbocsáttatnak, mindjárt ismét szükségbe, nyomorba és nélkülözésekbe esnek és ennek folytán vagy pedig épen rögtön ellenállhatlanul a bűnös élet régi vágányába sodortatnak és aztán nemsokára ismét a fegyintézetbe térnek vissza. Az inté­zetben, a hol folytonosan szigorú fegyelem és házrend alatt állanak, a hol egy felsőbb tekin­tély szabályozza éltüket, a hol életszükségleteikről gondoskodva van, a bűnre való csáb,távol tartatik, ezen egyének részben meglehetősen tűrhető és használható emberek. Míg a szabadság­ban egészen haszontalan életet élnek és maguknak s a társadalomnak csak kárára vannak, az intézetben legalább ottani tevékenységüknél fogva némileg hasznavehetők. Ezekre nézve a 10 éven túl terjedő fogsági tartam legalább is közömbös, sok esetben inkább hasznos, mintsem káros lesz és ha előbb bocsáttatnak is el, nem sokára ismét visszatérnek és rövid félbeszakítás után folytatják a fogságot. Ellenben a bűntettesek másik osztályára, nevezetesen azokra nézve, a kiket . esetle­ges bűntetteseknek" neveztem, meggyőződésem szerint a tiz évi fegyházbüntetés — a mennyi­ben a bűntettes javulása lényeges czélnak vétetik, elégséges és a mi ezen túímegyen, inkább ártani mintsem használni fog és pedig mentől tovább tart a fogság, annál nagyobb mérvben. Végül bátorkodom meggyőződésemet, a mint ezt fenébb részletesebben indokoltam, a következő rövid tételekben összefoglalni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom