Főrendiházi irományok, 1875. VII. kötet • 321-322. sz.
Irományszámok - 1875-321m
220 CCCXXI. SZÁM. Az eredményt már fentebb közölttik. A soustraction, frauduleuse — minden további hozzáadás nélkül fentartatott, azon — a szónak inkább a gyakorlatban mint valódi jelentőségében elfogadott értelménél fogva, mely szerint ez — nem csupán a nyerészkedési szándékból, hanem a tettes bármily anyagi vagy szellemi előnye ezéljából véghezvitt elvitelre is alkalmazandónak mondatott. Azon értelmet, melyet a belga törvényhozás a soustraction frauduleuse szavak által minden tüzetesebb megjelölés nélkül kifejezettnek tart: az olasz literatura, s az olasz büntetó törvénykönyv tervezete a nyerészkedési czélnak határozott és világos felvétele nélkül nem hiszik kifejezhetőnek. De mind a literaturában, mint a törvény előkészítésénél annak legélénkebb kijelentésére akadunk, hogy a „per fine di lucro" nem jelent csupán vagyoni hasznot. „A lopás különös dolusa — olvassuk Carraránál — azon szándékban áll, hogy a tettes másnak tulajdonába tartozó dolog használata által, magának bármely élvezetet, vagy előnyt szerezzen. Ámbár a lucrum által nem czéloztatik valódi gazdagodás — effectiva locupletazione — hanem bármely, a tettes által magának megszerzett e^Öny vagy elégtétel. 11 A kifejezés ezen értelmére fektetik a hangsúlyt az olasz büntető törvénykönyv tervezetének készitői is, s az első bizottsági jegyzőkönyvében világosan kimondatott: hogy a lopásban bűnös az is, a ki az idegen dolgot nem szándékozván magának megtartani, a végett helyezi magát annak birtokába, hogy ez által bármely tényleges vagy jövendőbeli, közvetlen, vagy közvetett anyagi vagy erkölcsi előnyt szerezzen magának', föltéve, hogy a czél nem olyan, mely által a cselekmény különös sajátságot nyer, s másképen válik büntetendővé» Ezen értelmet tulajdonítja a kérdéses elemnek Geyer is, a kinek Haimerl folyóiratában közlött értekezése, valamint az ebben felhozott példák meggyőzők arra nézve, hogy a substantia ellopásánál, csupán a vagyoni gazdagodás, a vagyoni haszon — veszély nélkül nem tétethetik a lopás ismérvéül. Azon harmadik versió, mely az „animus lucri 11 és az „animus furandi u azonosságát állítja : lényegében egyértelmű a dolus directus-^, s ez okból szintén nem tüntet fel oly különös szempontot, mely a lopás bűntettének fogalmi meghatározására befolyással bírhatna. Figyelmet főleg azon okból igényel: mert az angol jogtudósok és az angol törvénykezés — a tettes lelki irányát ezzel tartják kifejezve. Rüssel többször emlitett nagy munkájában 26 lapon át reproducálja épen azon eseteket, melyekben az angol felfogás az „animus furandi u által látta megállapítva a lopás intentionális elemét. Ha mindazonáltal legközelebb kísérlet tétetett annak bebizonyítására, hogy az animus lucri, már a római jogban sem jelentette a nyerészkedési szándékot, hanem csupán a meg nem engedett, a nem tisztességes elsajátítást: ezt alig lehet egyébnek tekinteni, mint a szorgalmas búvár merész conceptiójának, melyet habár egyes szavak, egyes mondatok kicsiszolása talán némileg támogatni látszik is, de az egész jogtörténelem a római jogászok határozott megállapitásai inegczáfolnak. Hogy a kérdéses elem a rómaiaknál is a haszon, az előny értelmében vétetett: azt Gaius szavai világosan igazolják. „Species enim lucri est, ex alieno largiri, et beneficii debitorem sibi a quirere. XJnde et is furti tenetur, qui ideo rem amovet, ut earn alii donet. " Azt tehát, hogy valamely előny elérésének kellett czélul kitíízetnie : e tétel minden kétségen kívülivé teszi. De megmagyarázza e tétel azt is: hogy azon előnynek — már a rómaiak idejében sem kellett a tettes anyagi hasznában és gazdagodási czélja kielégítésében állani. Arra, hogy lopás létrejött legyen: elég volt az eszményi előny is, azon szándék: hogy a jogtalanul eltulajdonított dolog elajándékozása által az elajándékozó maga iránt lekötelezze azt — a kit ily utón jótéteményben részesít. De ha ez az animus lucri valódi jelentősége : ezen értelemben minden bűntettnél előfordul az elem, s közös rugóját — illetőleg czélját képezi mindenik bűntettnek. Ez esetben ennek külön felemlítése a bűntetteknek csakis egyetlen fajánál — felesleges. A mennyiben tehát a lopásnál a tettes átalános, szellemi vagy közvetett előnye is elégséges, hogy az idegen dolog jogellé•
