Főrendiházi irományok, 1875. VII. kötet • 321-322. sz.
Irományszámok - 1875-321m
CCCXXI SZÁM. iï Èzen végrehajtás a képviselőházban élénk vitákat Idézett elő. Brouchere H. ur megújította a halálbüntetés eltörlése iránt már 1832-ben tett indítványát. Devaux ur és több más tag arra szorítkoztak, hogy követelték, miszerint a kísérlet, mely oly szerencsésen kezdődött az előbbi ministerium alatt, az új ministerium által folytattass ék, ezen kívánalmukat arra alapítván, hogy egy öt évi időszak alatt a súlyos büntettek száma tetemesen alább szállt. Ugyanazon esemény alkalmat szolgáltatott két emlékiratra, melyek egyikét Dacpetiaux ur, a másikát pedig Visschers ur tett közzé. Ezen két emlékirat hű kifejezése azon véleményeknek melyek a képviselőházban nyilvánultak és melyek buzgó szószólókra találtak, ez egyik Brouckere H., a másik pedig Devaux urban. Valóban ezen két tudós értekezés szerzői ugyanazon érvekkel két egymással ellentétes rendszert támogattak. Mindegyikük statisztikai táblákkal mutatja ki, hogy a franczia és németalföldi hasonló időszakhoz képest, a belga időszak, mely alatt semmiféle kivégzés nem fordult elő, a főbenjáró büntettek számának jelentékeny csökkenését tünteti fel. Ebből Ducpetiaux ur azt következtette, hogy el kell törölni a halálbüntetést, míg Visschers ur egész más következtetésre jut. Szerinte a társadalomnak nem szabad magát lefegyverezni, de azért elébb nem ránthat kardot a kül- vagy belellenség ellen, mig azt a szükség nem követeH Nem volna eszélyes a halálbüntetést eltörölni; de a kormány ne hajtsa azt végre elébb, mint mig a súlyos büntettek száma annyira fel nem szaporodik, hogy az által a rend komolyan veszélyeztetve van. Akkor a halálbüntetés olyan, mint a háború, a jogosult védelem eszköze, mely ugy megilleti a társadalmat, mint az egyént. Haus ur a büntető törvényjavaslat revisiója feletti észrevételeiben azon kérdést veti fel : vájjon szükséges-e még a halálbüntetés Belgiumban? íme a felelet, a mit ezen kérdésre adott: „Távol van tőlünk, hogy a halálbüntetést mindenkorra kivánnók fentartani. E részben óhajainkat azon nemeskeblü férfiakéival egyesitjük, a kik reménylik, hogy valamikor ezen büntetés el fog tűnni codexeinkbôl. De a jelen viszonyok között, mindaddig, mig azt nem lehet helyettesíteni más büntetési mód által, melyet a humanitás helyesel és mely erkölcseinknek megfelel; egy oly büntetési mód által, mely enyhébb, de azért ép oly hatályos: azt hiszszük, hogy a halálbüntetés fentartása szomorú kényszerűség még Belgiumban is, és hogy annak teljes és közvetlen eltörlése súlyosan veszélyeztetné a társadalmi rendet. Reményijük, hogy nem sokára megjön az idő, midőn e büntetési nem kitöröltethetik büntető törvényeinkből a nélkül, hogy ez által a társadalmi rend veszélyeztetnék; de azt is hiszszük, hogy a halálbüntetés csak fokonként szüntethetik meg s azon kell kezdeni f hogy alkalmaztatása, a személyek elleni legsúlyosabb büntettek esetére szorittassék." FŐRENDI IRUilAííJfOK. VII. 1876/g. 3
