Főrendiházi irományok, 1875. VII. kötet • 321-322. sz.

Irományszámok - 1875-321m

156 CCCXXI. SZÁM. kének elfogadása esetében : a testi sértés iránti törvényes dispositiók kevés kivétellel halomra dön­tetnének. De a törekvések és a kitűzött czélok leginkább itt állanak egymással poláris ellentétben. Mig ugyanis az orvosok egyik része minden felosztást, tehát a felosztást könnyű és súlyos testi sértésekre is, orvosi lehetetlenségnek tart, addig a jogászok s különösen a birdk és az állam­ügyészek — de nem csupán ezek — a mostani felosztást azért tartják helytelennek, mert ebben a porosz büntető törvénykönynek megfelelő hármas felosztás mellőztetett s csak két fokú felosztás fogadtatott el. Mig az előbbiek tehát minden legális felosztás mellőzését, addig az utóbbiak a hármas felosztás helyreállitását állítják a revisio legsürgősebb feladatának. A revisio utáni törekvések egy másik szintén car dinalis kérdése körül ép oly eltérő irányok küzdenek egymással. Az egyik rész a szándékos testi sértés következményeit illetőleg a szándékosan elkövetett sértés tényén kivül az ebből bekövetkezett eredményt tartja elhatározónak s a legmerevebb objectiv álláspontra helyezkedik : a másik épen ellenkezőleg a subjectiv szempontot accentuai va, az eredmény bekövetkezésére irányzott akaratot, esetleg az eredmény bekövetkezésének vagy bekövetkezhetésének a tettes általi előrelátását, illetőleg eVóréláthatását áUapitja meg constitutiv tényező gyanánt. És minthogy e kérdésbe vegyülnek, sőt ennek alapföltételét képezik, a culpa doh determinata, a dolus alternativus és a dolus eventualis körüli nézeteltérések : könnyen elképzelhető, mily arányokat ölt s mily bonyodalmas subtilitásokat hoz a felszínre — csak maga ezen kérdés. Mintha csak a franczia Code XLIV. fejezete alaptételeinek bírálatáról volna szó : ugyan­azon kérdések merülnek fel a több mint hatvan évvel később létrejött német btkönyvre vonatko­zólag is ; és mintha Hélie nézetét olvasnók a franczia code illető intézkedéseiről il (le code) tombe dans un péril nonmoins grave, en prenant dans chaque cas, le résultat matériel de la blessure comme base unique de la peine! Kimerithetlenek ezen felül a német orvosok a 221. §. hibáinak kimutatásában. Az ezen szakaszban előforduló mindegyik jelentékenyebb szó, valamennyi megjelölés hibás vagy határozatlan volta, végtelen anatomizálások és vegybontások, majd physologiai és pathologiai, majd — nevezetesen az elmezavart illetőleg — elme- és lélekkórtani fejtegetések, körülírások, meghatározások és ezek folytán a legtarkább helyreigazitási javaslatok tárgyát képezi. Megemlítettük egy részét a contraversiáknak, melyekre egyébiránt még később vissza­térendünk ; mert az egész fejezet mai álláspontjának illustrálására szolgálnak s mert igazolják azt, hogy a test épsége elleni büntetendő cselekményekre vonatkozólag bármely rendszert kövessen valamely büntető törvényköny : a megtámadtatást, sőt a legelienkezőbb irányokból kiinduló megtá­mad tatást nem kerülheti ki. Az emberi szellem buvárlatai oly terjedelmet öltöttek s a közvetlen elismerésért küzdő eszmék, elméletek és az egyéni felfogás szerint értelmezett úgynevezett észlelett eredmények száma oly nagy, hogy bármelyik irány fogadtassék el, mindig lesz sok, mely mások által helyesebbnek tartatik, s mindig maradnak fenn vitás kérdések, melyeknek egy mellőzött nézet-árnyalat szerinti eldöntését ezen árnyalat képviselői a törvényhozás legsürgősebb teendő­jének tekintendik. Törvényjavaslatunk XX. fejezetének czíme a testi sértésről szól s tartalma átfoglalja a violatio corporis és a crimen laesae sanitatis által vont egész kört; kizárja azonban az injuria realis-t, valamint az emberölésnek az előbbi fejezetben tárgyalt eseteit, t. i. ha a tettes szándéka az ember megölésére irányult, valamint azon esetekben is, melyekben az emberhalál a gondatlanul véghezvitt, vagy a gondatlanul elmulasztott cselekmény következménye volt. Nem szükség említenünk, hogy a testi sértés kapcsolatban más büntetendő cselekményekkel is elkövethetik; például a személyes szabadság megsértésével, a rablással stb.; ez esetekben a concursus áll elő s a mennyiben az illető törvény külön dispositiot nem tartalmaz, a concursus iránt megállapiíott szabályok lesznek alkalmazandók. Eszményi vagy anyagi concursus forog-e fenn :

Next

/
Oldalképek
Tartalom