Főrendiházi irományok, 1875. VII. kötet • 321-322. sz.
Irományszámok - 1875-321m
CCCXXI. SZÁM. 153 got elmulasztják, s ennek folytán valakinek balálát habár sértési szándék nélkül okozzák : súlyosabb beszámitást érdemelnek, s ennélfogva e szakasz alá esnek. A rendőri büntető törvénykönyv bizonyos tekintetben kiegészitő része a jelen szakaszoknak, a mennyiben abban megállapittatnak az elővigyázat, az óvatosság és a szabályok meg nem tartásának büntetései azon esetekre nézve, melyekben — a hanyagságnak nem volt káros vagy ártalmas következménye. Az alapot, és a szabály a 280. §. alá eső esetek megítélésénél: a hivatal — a tudomány, az iparág, a foglalkozás szabályai vagy az erre vonatkozó különös hatósági szabályok képezik : az orvosra nézve az orvosi tudomány, a gyógyszerészre ^- a vegytan szabályai, az egészségi törvények, valamint a gyógyszertárak kezelésére nézve külön fennálló szabályok és rendeletek. Ugyanez áll a méreggel foglalkozó iparágat üző személyekre nézve s; az építészeti szabályok, rendeletek és rendőri intézkedések irányadók az épitészekre nézve; s ha e szabályok, rendeletek, intézkedések megsértéséből, mellőzéséből vagy nem kellő alkalmazásából, valakinek halála származott: a felelősség a 280. §. szerint irányul. A 281. §-hoz. Gyilkosság és emberölés esetében, ha a meghalt után oly személyek maradtak, a kiknek tartásáról Ő volt köteles gondoskodni : ezek részére megjelelő kártérítés is ítélendő meg, mely a viszonyokhoz képest, egyszer mindenkorra fizetendő tökéből, vagy évi járadékból állhat. Az intézkedés — a polgári törvénykönyv egyik alaptételének szükségszerű folyománya, illetőleg alkalmazása, az emberölés eseteire. E szakaszra — ha rendes polgári törvénykönyvünk volna: nem lenne szükség. De ez hiányozván, s agyakorlat nem lévén minden tekintetben megfelelő: az útmutatást felveendőnek tartottuk. XIX. FEJEZET. A párviadal. Tévedtek hazánk 1486-ikévi törvényhozói, midőn az azon évben hozott 18. tcz. 1. §-ában a párviadalról azt állították; „Mut judicii genus extra hoc Begnum in mundo inauditum." A párviadal ugyanis nemcsak nálunk, hanem egész Európában törvényszerű, a bíróság által elrendelt, és ez előtt végbemenő bizonyitási módot képezett, csaknem épen úgy, a mint ezt hazánkra nézve az 1471. 28. t. ez. 5. §-a mondja: „Quod in causam attractus suam innocentiam nunquam juramento, sed communi inqui sitione, aut duellari certamine expurgare valeat. De sajátságos a már emiitett 1486: 18. t. ez. intézkedése különösen azért: mert midőn egyik határozványában ezen — állítólag sehol a világon Magyarországon kívül, nem létező bíráskodási nemet örökre megszüntette — „perpetuo aboleatur" — azt egy másik intézkedésében mindazon ügyekre nt'zve, melyeket illetőleg más bizonyiték nem létez : hatályban hagyta. Az abolitio mindössze is abban állt, hogy a párviadalt ne a n Sedes judiciaria u f minthogy ennél a király személyének helytartója, az érsekek és püspökök is jelen lehetnek, hanem a „Curia Militaris Begiae Majestatis" rendelje el. A párvipdal — e pusztító társadalmi kór : német eredetű; a németekkel ment Rómába, s onnan terjedt szét igész Európában, sőt az egész polgárosult világon. Nem sikerült ezt kiirtani, sem a tridenti zsinat határozatának, sem az ellene hozott legszigorúbb világi törvényeknek. A sikertelenség ezen tényével mindenik törvényhozás kénytelen számolni, s a mely ezt nem teszi, mint FŐRENDI IROMÁNYOK. VII. 1875/8.
