Főrendiházi irományok, 1875. III. kötet • 99-158. sz.
Irományszámok - 1875-106
CVL feZÁM. 67 kell szolgálni, hogy megvannak-e a nélkülözhetlen kellékek, melyeken a szükségtelen vagy felesleges megjegyzések változást nem tehetnek. — Egészen máskép áll a dolog akkor, ha a váltó valamelyik lényeges kelléke mellett oly megjegyzések vagy toldások fordulnak elő, melyek a kellék értelmét vagy jelentőségét bizonytalanná teszik, igy, miután a váltónak határozott pénzösszegről kell szólnia, ez összeg bizonytalanná válik, ha mellette egyúttal kamatok is kiköttetnek. Ily esetben tehát kérdés támadhat az iránt: vájjon a váltót érvényesnek lehet-e tekinteni vagy sem? A váltórendszabály e kérdésről nem intézkedett s a gyakorlat abból indulva ki, hogy a felekről nem tehető fel, miszerint a kamat kikötése által a váltót jellegétől megfosztani kívánták volna, — a kamatkikötést mint felesleges kelléket tekintette s annak joghatályt nem tulajdonitott. E felfogásból indul ki a tervezet is, midőn a kamatkikötést, mint nem létezőt, rendeli tekintetni s annak a váltó érvényességére befolyást nem tulajdonit; ez által elejét vévén azon kételyeknek, melyek a kamatkikötés jogi foganatjára nézve keletkezhetnének, 6. §-hoz. Az idegen váltó természetével egyátalán nem ellenkezik, hogy az intézvényező önmagát jelölje ki intézvényesként ; mert az idegen és saját váltó közt, miként ez később kifejtetni fog, a fő különbség abban áll, hogy mig az első fizetési meghagyást tartalmaz, az utóbbi egyenes fizetési ígéretet képvisel; a különbség a saját rendeletre szóló váltónál is megmarad, tehát annak jogi természetén változás nem történik, mert az ily esetben is egy harmadikhoz intézett fizetési meghagyás marad. Tagadhatlan ugyan, hogy a saját rendeletre szóló váltó forgalmi képességet csak a hátirat által nyer, melynek hozzájárulása és az elfogadás megtörténte előtt tulajdonképeni jelentőséggel nem bir; azonban nincs semmi elfogadható ok arra, hogy a váltó kérdéses nemétől az érvényesség megtagadtassák s az intézvényező megfosztassék azon módtól, hogy a közönséges utalvány helyett, váltó alakjában intézhessen fizetési meghagyást adósára. Hogy az intézvényező mily kifejezés használásával jelöli ki magát intézvényesnek, egészen irrevelans, feltéve, hogy ebbeli szándékának határozott kifejezést ad, tehát oly formulát használ, mely az életben a saját rendeletre szóló váltók jelzésére szokott használtatni. A tervezet 6. czikkében foglalt engedély kiegészítéseként azonban szükségesnek látszott kimondani, miszerint a saját rendeletre szóló váltó minden tekintetben az idegen váltó foganatjával bir; mert e kiegészítés nélkül könnyen kétség támadhatnék az iránt, hogy a 31. czikkben foglalt intézkedés a saját rendeletre szóló váltókra kiterjed-e vagy sem: pedig e kérdés sokkal fontosabb, hogy sem annak megoldását magában a törvényben feleslegesnek lehetne tekinteni. 7. §-hoz. A saját váltó, mint a váltóbirtokos részére tett egyenes fizetési Ígéret, főleg abban különbözik az idegen váltótól, hogy az ígéret váltó alakjában ugyan, de fizetési meghagyás használása nélkül tétetik ; a saját váltónál a kibocsátó maga végezi az intézvényezett teendőit, önmagát jelölvén ki a váltóban foglalt összeg fizetőjeként. A saját váltónak természetéből önként következik, hogy azon elvek, melyek a váltóigéret lényegére és foganatjára vonatkoznak, a saját váltó tekintetében is alkalmazást nyernek, ellenben azon tételek és jogi elvek, melyek az intézvény mint fizetési meghagyás természetéből folynak, a saját váltóra nem alkalmazhatók. Ennek természetes következménye, hogy a saját váltó kellékei lényegileg ugyanazok, melyek az idegen váltóra nézve felállítva lettek. Eltérés e tekintetben egyrészről abban 9*
