Főrendiházi irományok, 1872. II. kötet • 80-156. sz.
Irományszámok - 1872-97
136 XCVII. SZÁM. Hogy az 187í. évi költségvetésben a kiadások ily nagy mérvben növekedtek, főleg onnan eredt, mivel kórház, katonai laktanya és polgári iskola felállítására, valamint utak épitésére tetemes öszszegek irányoztatok elő. A város tulajdonához több épületen kivül3250 hold 989 Döl kiterjedésű szántóföldek és rétek is tartoznak, melyek évenként 31,843 frt 23 kr. haszonbért hajtanak. Annak bebizonyítására, hogy minő fokon áll e városban a földmívelés, ipar s kereskedelem, mindenekelőtt bemutattatott a város egész birtokíve, melyből kitűnik, hogy a város határán a földekből mívelés alatt 99,898 hold 958 Döl van, s alig 3294 hold 264 Döl áll míveletlenül. Azon fényes eredményből, mely szerint a városból évenként 1.200,000 pozsonyi mérő búza vitetik ki, a belterjedelmű gazdászat állása is eléggé kiviláglik. A gazdászat nem csekély mérvben fog emelkedni a nemsokára e városban felállítandó gazdasági iskola által is. A város területén van 5062 ház és 2081 tanya-épület. Mint a kereskedelem egyik tényezője felemlittetik a helybeli postahivatal, melynek évi forgalma levelekben 96,000 darab, ajánlott levelekben 18,000 darab, pénz- és értékküldeményekben 36,000 darab, mi Összesen 3.600,000 forint értéket képvisel. A kereskedők és iparosok Összes száma 1206. Az ipar és kereskedelem emelésének előmozdítására szolgálnak : az alföld-fiumei vasútvonal, a tiszai hajózás, s a városból öt különböző irányban kisurgárzó országút, valamint a tervezett szentesvásárhely-szajol — a csongrád-félegyházi és a mak ó-szegedi vasutvonalak, melyek kivétel nélkül a várost érintendik. Mint a kereskedelemhez tartozók felemlittetnek : a fakereskedő-társulat, téglagyár-egylet, Lloyd-társulat, 7 temetkezési egylet, 3 gyógyszertár, takarékpénztár, önsegélyző-egylet s ipar- és kereskedelmi bank. Van Öt országos vásár, egyenként mintegy 300,000 frt forgalommal, és minden héten két hetivásár, mintegy 10,000 forint forgalommal. A közmíveltség állapotának előtüntetéseül felemlittetik, miszerint a városban öt vallásfelekezet létezik, nevezetesen : római katholikus, helvétv., ágosthitv., görögkeleti és izraelita ; a római katholikusoknak 5 fin-, 3 leány-, 2 vegyes iskolájuk van; — ref. egyháznak 1 lyceuma, 11 fiu- és 7 leányiskolája ; ezeken kivül a római kath. és ref. felekezetnek összesen 8 tanyai iskolája. Van felsőbb leánynövelde, kisded-óvoda, vasárnapi iskola, rajz-iskola. A tanítással foglalkozók összes száma 55. Van nyomda, két helyi lappal, könyvkereskedés, kaszinó, ipar-egylet, szabadelvű népkör, két olvasó népkör, lövészegylet és távírda. Van 43 ügyvéd, 7 orvos, 41 városi tisztviselő, 24 megyei tisztviselő. A város egy királyi törvényszék és telekkönyvi hivatal székhelye. Mint humanistikus intézmény megemlittetik a kórház 33,099 frt 9 kr. alappal. A város közönsége fizet évenként 225,013 forint 98 kr. egyenes adót, 13,001 frt 20 kr. bores húsfogyasztási adót, bélyegadóban középszámitás szerint 9098 frtot, százalékban átlag 56,000 frtot, illeték egyenértéki adóban 1000 forintot. 1870. évben a rendes hadsereghez 197, a honvédséghez 106, a tartalékba 44 egyént szolgáltatott A város hivatalos ügyvitelét illetőleg: 1870. év április 20-tól fogva, midőn a rendezett tanács visszaállíttatott, az év végéig beérkezett 4728 ügy darab, 1871. évben augusztus végéig 4525 ügydarab. Ezenkívül a város kezeli az árvapénztárt, pénzben 141,900 frt 83 krral és 76,900 frt értékű ingatlannal. Csongrádmegye közönsége elől idézett felterjesztésével bemutatja továbbá az 1871. évben október 12-én és 13-án tartott közgyűlésének ez ügyre vonatkozó jegyzőkönyvi kivonatát, mely szerint Horváth László bizottmányi tag s egyszersmind a gróf Károlyi család uradalmi ügyésze Hódmező-Vásárhely városnak a törvényhatóságok sorába felvétele ellen emelt szót, s előrebocsátván, miszerint a ki-