Főrendiházi irományok, 1872. II. kötet • 80-156. sz.
Irományszámok - 1872-97
XCVII. SZÁM. 137 rályi városok ugy keletkeztek, hogy előbb magukat az urbérességbol származó viszonyok alól felszabadították, s csak ezután folyamodtak kiváltságért, mely más jogának sérelmével úgysem adható ; eló'rebocsátván továbbá azt, hogy nevezett város az urbérességbőJ származó viszonyok alól még nem szabadult fel, mert ott még a gróf Károlyi család korcsmálási, malomtaksa, helypénzszedési stb. jogai fennállanak, melyekre nézve a várossal összeütközésbe jöhetne, s ily esetekben épen magához a városhoz lenne utalva hatósági segélyért, ezen okoknál fogva a városnak szőnyegen levő kérvényét időelőttinek nyilvánította, s annak teljesítése ellen a gróf Károlyi család nevében óvását, tiltakozását nyilatkoztatta ki. Erre Matók Béla Hódmező-Vásárhely képviselője és ügyésze kijelentette, hogy a város közönsége a gróf Károlyi család fennálló jogait elismeri, azokat csorbítani nem akarja, csupán önállóságra törekszik, s annak megadását kéri. Csongrádmegye közönsége saját szempontjából az emiitett város kérelmének teljesítését anynyival inkább ajánlja, mert habár, az által, ha a város Önállóságot nyer, a megye jövedelme apad, de kiadásai is aránylag kevesbedni fognak, mert elintézni valói is fogyván, kevesebb tisztviselőre íeend szüksége. Az elősorolt adatok bizonyságot tesznek arról, hogy H.-M.-Vásárhely város, népesség-kiterjedés, valamint főlclmívelés, ipar s kereskedelem és míveltség tekintetében azon színvonalon áll, melyet a jelenkor a törvényhatósági joggal felruházott városoktól méltán követelhet, s tekintve vagyoni állását, ugy a közigazgatás, mint egyéb költségeit túlterheltetése nélkül födözheti, főleg ha figyelembe vétetik, hogy e város most is rendezett tanácscsal bír, melynek, jelentékeny személyzete az átalakulás után is a hivatalos ügyek elintézésére elegendő leend. A gr. Károlyi család óvása sem képezhet akadályt a nevezett város kérelmének teljesítésénél, mert a törvény nem tiltja, hogy oly városok, melyekben a kisebb királyi haszonvételek mások tulajdonához tartoznak, a miatt törvényhatósági joggal fel ne ruháztathassanak, — ha pedig ezen királyi kisebb haszonvételek miatt a gr. Károlyi családésaváros között viszályos kérdések merülnének fel, azok, a mennyiben nem a törvény rendes útjára tartoznának, rendes közigazgatási utón, mint eddig is hasonló helyzetben levő városoknál p. o. Nagy-Váradnál történik, fognak elintéztetni s az ebből netán származható sérelmek a belügyministeriumhoz intézendő felfolyamodás utján orvoslást nyerhetnek. Mindezeknél fogva tehát az előterjesztett törvényjavaslat elfogadandó volna. FŐRENDI IROMÁNYOK II. 1872/5. 1?