Főrendiházi irományok, 1869. VI. kötet • 355-436. sz.
Irományszámok - 1869-378
184 CCCLXXVIIt SZÁM. Gr) Birtokrendezési eljárás. 80. §. Kraszna, Középszolnok, Zaránd megyékben és Kővárvidékén, birtokrendezési ügyekben, a jelen törvény VIII. fejezetében részletezett szabályok követendők; Erdélyben pedig a birtokrendezési eljárásra nézve addig is, a mig ez iránt külön törvény intézkednék, az igazságügyminister által 1868. évi október 12-ikén az országgyűlés mindkét házának felhatalmazása alapján kiadott utasítás irányadó ; felhatalmaztatván egyúttal az igazságügyminister, hogy abban a szükséges módosításokat, összhangzólag a jelen törvény VIII. fejezetében foglalt elvekkel, ujabb rendelet által eszközölhesse. Erdélyben az első folyamodású királyi bíróságok szervezéséig, az úrbéri perek kizárólag a jelenleg fennálló külön úrbéri törvényszékek hatásköréhez tartoznak. H) Az úrbéri birtok eldarabolása iránti korlátozások megszüntetése. 81. §. A jelen törvény IX. fejezetében az úrbéri birtok eldarabolása és szerzése iránti korlátozások megszüntetésére vonatkozó 55., 56., 58. és 59. szakaszok hatálya, az ország ezen részeire is kiterjesztetik I) A Talmács-Szelistye s Törosvär, valamint az azokhoz tartozó községek birtokviszonyairól. 82. §. A Talmács-Szelistye s Töves vár, valamint az azokhoz tartozó községek területeire nézve, a közös birtokok rendezéséről külön törvényjavaslatot fog az igazságügyminister előterjeszteni. XI. Fejezet. Vegyes intézkedések. 83. §. Mindazon birtokra nézve, a melyek a volt jobbágyoknak törvény szerint tulajdonává váltak: a jobbágyi és nemesi birtok közötti különbség teljesen megszűnik. 84. §. A 2. és 88. §§-ok alapján mindazon jogok, a melyek a bányatörvény értelmében a volt földesurakat IIletik: a volt jobbágyoknak jutott vagy jutandó területeken ez utóbbiakat fogják IIletni. Azonban IIy jogokra nézve a birtok rendezése előtt a volt földesurak részéről kötött és a rendezés alkalmával kimutatott vagy már foganatba vett szerződések és a bányatörvények értelmében eddig szerzett bányajogok eddigi joghatályukkal érintetlenül maradnak. 85. §. A jelen törvény tárgyát képező jogviszonyok felett hozott jogérvényes Ítéletek és kötött jogérvényes egyességek érintetlenül maradnak. 86. §. Mindazon urberi ügyek, melyek ezen törvény hatályba lépte napján jogérvényesen még be nem fejeztettek : ezen törvény határozatai szerint itélendők meg.