1939–1944. évi országgyűlés Haeffler István, szerk.: Országgyűlési almanach. Az 1939–44. évi országgyűlésről. Budapest, 1940.

Felsőház - A Felsőház tagjainak életrajzi adatai - A törvényhatóságok által választott felsőházi tagok - Szojka Kálmán - Dr. Szőke Gyula

508 Szojka Kálmán (Csanád, Arad és Torontál vármegyék) 1864-ben született Szegeden. Evangélikus, nős, nyugalmazott főszolgabíró, földbirtokos. Középiskolai tanulmányait a szegedi piarista gimnáziumban végezte, azután egy esztendeig a bécsi műegyetemnek volt hallgatója, majd a budapesti tudományegyetemen folytatott jogi tanulmányokat és utána Csanád vármegye szol­gálatába lépett. Tizenkilenc esztendei közszolgá­lat után mint a nagylaki járás fószolgabírája vonult nyugalomba. Attól kezdve évtizedeken ke­resztül behatóan foglalkozott mezőgazdasággal. Az 1910. évi általá­nos választások alkalmával a nagylaki választókerületben nemzeti munkapárti programmal országgyűlési képviselőnek választották meg és nyolc és fél éven át volt tagja a képviselőháznak, egyidejűleg pedig a Ház egyik jegyzője is. Országos politikai szereplésével párhuzamo­san Csanád vármegye közéletében is állandóén részit vett. Csanád, Arad és Torontál vármegye törvényhatósági bizottsága 1927-ben felső­házi póttagnak választotta meg, a törvényhatósági reform után 1929 júliusában a törvényhatósági bizottság örökös tagja lett, majd újból megválasztották felsőházi póttagnak és 1937 decemberében ismét a felsőház póttagjának választották. 1930-ban megkapta a kormány­főtanácsosi címet. Hervay István felsőházi tag halála után helyére hívták be a felsőház tagjának. Egyébként honvédhuszárkapitány a szolgáilaton kívüli viszonyban. Dr Szőke Gyula (Budapest székesfőváros) 1881-ben született Makón. Római katoli­kus, nős, ügyvéd, földbirtokos. A középiskolát Makón végezte, azután a budapesti tudomány­egyetem jogi karának hallgatója volt és állami versenyösztöndíjat nyert. 1904-ben avatták jog­tudományi doktorrá és Budapesten töltött három évi ügyvédjelölti gyakorlat után, 1907­ben ügyvédi oklevelet szerzett. Azóta Budapes­ten bejegyzett gyakorló ügyvéd. Gazdasági tanulmányokat is végzett és több nagyobb uradalomnak felügyelő jogtanácsosa. Jogtanácsosa a Szent Imre Főiskolai Internátus-Egyesületnek és a Csanádi Egyházmegyének is. Ügyvédi gyakorlata mellett fejérmegyei birtokán gazdálkodik. 1917-től három éven át Esztergom vármegye törvényhatósági bizott­ságának tagja volt, 1920-tól pedig Budapest székesfőváros törvény­hatósági bizottságának tagja, ahol a központi választmányban, pénz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom