1939–1944. évi országgyűlés Haeffler István, szerk.: Országgyűlési almanach. Az 1939–44. évi országgyűlésről. Budapest, 1940.

Felsőház - Pótlás - Dr. Ternovszky Béla - Dr. Balás Kornél

608 Dr Ternovszky Béla (A Kúria másodelnöke) 1873-ban született Budapesten. Római ka­tolikus, nős. A középiskolát a budapesti II. ke­rületi egyetemi katolikus főgimnáziumban végezte, jogi tanulmányait is a budapesti tudo­mányegyetemen folytatta és 1897-ben szerezte meg a jogtudori oklevelet. Hivatali pályáját 1895-ben kezdte meg mint joggyakornok a győri törvényszéken. 1897-ben ugyanitt al­jegyzővé, 1899-ben pedig törvényszéki jegy­zővé nevezték ki. Ebben az évben tette le a bírói vizsgát, utána a debreceni járásbírósághoz nevezték ki aljárás­bíróvá. 1902-től három éven át tanácsjegyző volt a debreceni ítélő­táblánál, 1905 decemberében pedig kolozsvári törvényszéki bíró lett. Nyolcévi törvényszéki bírói működése után 1913 márciusában a kolozsvári ítélőtáblához került elnöki titkárul, az év végén pedig kinevezték ítélőtáblai bíróvá. Nem sokkal a mozgósítás után mint népfelkelő főhadnagy bevonult s 1916 júniusáig, amikor Tordára törvényszéki elnökké nevezték ki, részben az erdélyi vasútbiztosító osztagnál, részben a kolozsvári honvédkerületi parancsnokságnál teljesített szolgálatot. 1918 augusztusában a kolozsvári törvényszék élére került, az összeomlás után pedig ideiglenesen a budapesti tör­vényszékhez osztották be s itt működött míg 1921 október havában kúriai bíróvá nevezték ki. 1933 januárja óta a Kúria negyedik pol­gári tanácsának elnöke volt, a Kúria másodelnökévé történt kineve­zéséig. Tagja a Magyar Jogászegyletnek s a Bírói és Ügyészi Egye­sületnek. Dr Bálás Kornél (A Közigazgatási Bíróság másodelnöke) 1878-ban született Balassagyarmaton. Ró­mai katolikus, nős, a közigazgatási bíróság másodelnöke. A középiskolát Lőcsén és Vácott végezte, egyetemi tanulmányait pedig a buda­pesti, bécsi és genfi egyetem jogi fakultásán. Államtudományi doktori oklevelét a kolozsvári Ferenc József tudományegyetemen szerezte meg. Közszolgálati pályáját 1899-ben kezdte meg mint fogalmazógyakornok a belügymi­nisztériumban, ahonnan 1901-ben mint főis­páni titkárt Nógrád vármegyébe küldöttek ki. Résztvett az 1906. évi

Next

/
Oldalképek
Tartalom