1939–1944. évi országgyűlés Haeffler István, szerk.: Országgyűlési almanach. Az 1939–44. évi országgyűlésről. Budapest, 1940.
Felsőház - A Felsőház tagjainak életrajzi adatai - A kormányzó által élethossziglan kinevezett felsőházi tagok - Vitéz Szurmay Sándor báró
591 Nagyváradra került, de 1899-ben újból visszarendelték a honvédelmi minisztériumba és 1905 őszéig osztályvezető volt. Ekkor ezredes s a nagykanizsai 20. honvédgyalogezred parancsnoka lett. 1907 őszétől azonban mint ezredes és vezérőrnagy, 1914 májusától pedig mint altábornagy, ismét a honvédelmi minisztériumban teljesített szolgálatot mint csoportfőnök. 1914 őszén honvédelmi államtitkárrá nevezték ki és még novemberben mint a 38. honvédhadosztály parancsnoka a harctérre vonult. Átvette az ungvölgyi hadseregcsoport parancsnokságát és visszanyomta az oroszokat az uzsoki hágóra. Csapataival a homonnai, szinnai és cirókaófalui győzelmektől kezdve, eredményt eredményre halmozott, döntően avatkozott be a 4. hadsereg harcaiba s a legszebb eredményeket biztosította a hadsereg öszszeműködésének további folyamán is. A limanovai súlyos harcoknál is döntő befolyással volt az ellenség visszavonulására. 1915-ben nehéz védelmi harcokat vívott a Kárpátokban, győzelmesen és sikerrel vett részt az 1915. évi tavaszi támadó hadműveletekben is, a lucki áttörés után azonban, mert balszárnya teljesen védtelenné vált, felsőbb parancsra visszavonult, de az előnyomuló oroszokat mégis sikerült megállítania, sőt vissza is szorította őket. 1917 februárjában szolgálaton kívüli viszonyba került és a Tisza-kormányban honvédelmi miniszterré nevezték ki. Tárcáját az Esterházy- és Wekerlekormányban is megtartotta egészen az Összeomlásig. Minisztersége a világháború legnehezebb időszakára esett, amikor mindinkább tért hódított a destrukció és az anyagiak mellett lassan kiapadtak azok az erőforrások is, amelyek nélkül az utolsó pillanatig hősiesen küzdő haderő a végleges sikert kivívni nem tudta. Az összeomlást követte a haderő: szétzüllesztése és a minisztériumot .1918 október 31-én adta át a Károlyi-kormány hadügyminiszterének, Linder Bélának, Ekkor nyugalomba vonult, de a Berinkey-kormány a szocialista miniszterek nyomására 1919 februárjában letartóztatta és Szentgotthárdon internálta. A kommün kitörése után a budapesti Gyűjtőfogházba hozták, ahol augusztus 3-ig raboskodott, anélkül, hogy kihallgatták volna. 1917 márciusában belső titkos tanácsossá nevezte ki a király, ennek az évnek augusztusában pedig a Mária Teréziarend lovagkeresztjével és a magyar bárósággal jutalmazta Uzsok védelméért, 1918-ban az uzsoki előnevet adományozta számára és 1918 augusztusában a 20. honvédgyalogezred tulajdonosává nevezte ki. Igen sok kitüntetésben részesült. Tulajdonosa a hadidiszítményes I. osztályú Vasfcorona-rendnek, az I. osztályú Lipót-rendnek, a katonai érdemkereszt szalagján a katonai érdemérmének, az I. osztályú német Vaskeresztnek, a török hadidiszítményes Medjidie-rend I. osztályának és legszebb hadikitüntetések egész sorának. 1929-ben avatták vitézzé. Ungvár, Pápa, Győr, Nagykanizsa, Boksánbánya, Cinkota és Bánffyhunyad díszpolgára. Irodalmi művei: Az európai hadseregek ismertetése (1893) ; A honvédség fejlődésésnek története (1889) ; A mohácsi vész (1896) ; Az orosz vörös veszedelem és Magyarország szerepe (1921). A felsőháznak megválasztása óta tagja.