1939–1944. évi országgyűlés Haeffler István, szerk.: Országgyűlési almanach. Az 1939–44. évi országgyűlésről. Budapest, 1940.
Felsőház - A Felsőház tagjainak életrajzi adatai - A szervezetek és intézmények által választott felsőházi tagok - Morvay István - Nadányi Pál
533 Morvay István (Vidéki kereskedelmi és iparkamarák) 1866-ban született Győrött. Római katolikus, nős, kőművesmester. Már korán elkerült a szülői háztól, hogy mesterségbeli tudását az országban kibővíthesse. Rövid idő alatt szakmájának egyik legelső mesterévé küzdötte fel magát, a fővárosban az Országház és sok más középület építésében is résztvett. A győri ipartestület már 1912-ben elöljárósági taggá választotta, meg, 1927-ben pedig az ipartestület alelnöke lett. Egy éven át, mint ügyvezető alelnök, egyedül vezette a közel kétezer tagot számláló ipartestületet és igen nehéz viszonyok ellenére is komoly és alkotó munka jellemezte működését. Igazgatója az ipartestület közös gépműhelyének, amelyet 1924-ben, áldatlan viszonyok között vett át és mintaszerűvé fejlesztett. A Győri Kereskedelmi és Iparkamara 1928 novemberében választotta meg, egy évre rá pedig az elnöki székbe került és a kamarát rövidesen az ország első kamarái közé emelte. Érdemei elismeréséül 1932-ben kormánytanácsossá neveznék ki, késóbb pedig Győr város törvényhatósági bizottsági tagjává választották. Az ország kereskedelmi és iparkamarái kisiparostagjainak képviseletében 1932-ben választották meg felsőházi taggá. Nadányi Pál (Országos Mezőgazdasági Kamara) 1872-ben született Pusztakovácsi-Bakonsze(gen. Református, nős, földbirtokos. Középiskoláit Debrecenben végezte és Budapesten tett érettségi vizsgálatot. Azután a magyaróvári gazdasági akadémián folytatta tanulmányait és 1894-ben szerezte meg oklevelét. Saját birtokán gazdálkodik Pusztakovácsiban. Bihar vármegye közéletében előkelő szerepet tölt be. Bihar vármegye törvényhatósági bizottságának örökös tagja, elnöke a vármegyei mezőgazdasági bizottságnak és tagja a közigazgatási bizottság albizottságának. A Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara igazgatóvállasetmányának tagja, Bihar vármegye lótenyésztő bizottságának elnöke, a Berettyó Vízszabályozó és Ármentesítő Társulat ügyvezető alelnöke. A debreceni református egyházmegyének tanácsbírája. A kormányzó a mezőgazdaság terén szerzett érdemeinek elismeréseképpen 1923-ban a m. kir. gazdasági főtanácsosi címmel tüntette ki.