1939–1944. évi országgyűlés Haeffler István, szerk.: Országgyűlési almanach. Az 1939–44. évi országgyűlésről. Budapest, 1940.

Felsőház - A Felsőház tagjainak életrajzi adatai - Az unitárius egyház hivatalban idősb elnöke - Józan Miklós

42Ô Dr Mesterházy Ernő (A dunántúli evangélikus egyházkerület felügyelője) 1873-ban született a sopronmegyei Mester­házán. Evangélikus, nős, földbirtokos. Közép­iskolai tanulmányait a soproni evangélikus líceumban végezte, majd a magyaróvári gaz­dasági akadémián szerzatt oklevelet. Ezután négy évig mint gazdasági segédtiszt működött, majd 1898-ban Sopron vármegye szolgálatába állt, először mint közigazgatási gyakornok, majd mint vármegyei aljegyző. Közben a budapesti tudományegyetemen államvizsgát tett és 1899-ben államtudományi doktori címet szerzett. 1901-ben átvette nagygeresdi gazdaságát, de azért továbbra is munkás tagja maradt a vármegyének. 1918-íban Sopron vármegye főispánja lett, 1920-ban gazdasági főtanácsossá nevezték ki, 1927 óta a Johannita­lovagrend tiszteleti tagja, 1929-ben Sopron vármegye törvényhatósági bizottságának öröikös tagjává és a vármegye felsőházi póttagjává választották. Élénken részt vesz az evangélikus egyház belső életében is. Szerepet játszik a nagygeresdi gyülekezet, a soproni alsó egyház­megye és a dunántúli egyházkerület életében. 1923 óta a dunántúli evangélikus egyházkerület felügyelője. Nagygeresdi és mesterházi saját birtokain kívül a herceg Esterházy-hitbizománytól mintegy négyezer katasztrális hold földet bérel és gazdaságaiban modern és belterjes mezőgazdasági termelés folyik. Apaállataival több országos díjat nyert. Eredményesen foglalkozik sörárpa- és tengerinemesítéssel. Hosszú időn át a volt Sopronvármegyei Gazdasági Egylet alelnöke. A kor­mányzó 1920-ban tüntette ki a gazdasági főtanácsosi címmel. A Magyar Nemzeti Bank főtanácsosa. Az unitárius egyház hivatalban idősb elnöke Józan Miklós (Unitárius püspöki vikárius) 1869-ben született Túron, Torda-Aranyos vármegyében. Atyját, aki kántortanító volt, vil-: lámcsapás ölte meg és mostohaapja, Borbély Lajos tordai kovácsmester nevelte fel. A közép­iskolát Kolozsvárott, a teológiai akadémiát pedig ugyanott és Oxfordban végezte. Külön­leges tanulmányokat is folytatott a bölcsészet, a filológia és egyháztörténelem körében. Pol­gárdin mint segédlelkész működött, majd 1896­ban Torockóra került lelkésznek. 1899-ben a budapesti unitárius gyülekezet lelkésze lett és azóta a gyülekezet

Next

/
Oldalképek
Tartalom