1939–1944. évi országgyűlés Haeffler István, szerk.: Országgyűlési almanach. Az 1939–44. évi országgyűlésről. Budapest, 1940.

Felsőház - A Felsőház tagjainak életrajzi adatai - Latin- és görögszertartású római katolikus egyháznagyok - Virág Ferenc

409 ték. Rendkívül sokat tett a papnevelés előmozdítása érdekében. "Újjáalakította a váci papnevelő intézetet s egyházmegyéje területén sok helyen létesített új lelkészi állomásokat. Részt vett az amszterdami és csikágói eucharisztikus kongresszuson, ugyanakkor meglátogatta az Egyesült Államokban és Kanadában élő magyarokat. Élénk irodalmi munkásság fűződik nevéhez. Cikkeit a különböző folyóiratok és lapok gyakran közölték. Főbb munkái: „A kölcsönös igazságosság a katolikus erkölcstanban" és „Á bérmálás kegyelme". 1927 óta tagja a felsőháznak, amelynek ülésein gyakran megjelenik s mint a közokta tásügyi, valamint a társadalompolitikai bizottság tagja vesz részt a felsőház törvényalkotó munkásságában. Nagyobb beszédet mondott március 15-ének nemzeti ünneppé nyilvánítása és Kossuth Lajos örök érdemeinek törvénybeiktatása alkalmával. Tagja a katolikus vallás és tanulmányi alapok felügyelőbizottságának, a Szent István Akadémiának és a Kivándorlási Tanácsnak. A kormányzó 1935 márciusában az egyházkormányzat és a hitélet terén szerzett érdemei elismeréséül a Magyar Érdemrend Nagykeresztjével tüntette ki, 1936-ban pedig m. kir. titkos tanácsossá nevezte ki. Virág Ferenc (Péesi megyéspüspök) 1869-ben született Bonyhádon, egyszerű családból. Atyja postaaltiszt volt. A gimnáziumot Bonyhádon és Pécsett s a hittudományi főiskolát is Pécsett végezte. 1892-ben szentelték áldozó pappá, utána mint káplán lelkész•kedett 1901-ig, amikor kinevezték a papnövelde intézet lelki igazgatójává és a tanítóképző intézet hittanárjává. 1907-ben tiszteletbeli pápai káplán lett. Szemináriumi működése során rendkívül nagy buzgalommal foglalkozott a papnevelés és tanítóképzés ügyein kívül az ifjúság erkölcsi nevelésével is. A pécsi katolikus legényegyletet az ország legelső ilyen intézményévé fejlesztette. Megszervezte a Pécsegyházmegyei Oltáregyesületet, amelynek alapításától mindaddig igazgatója volt, amíg 1912-ben Paksra került plébánosnak. Itt töltött tízéves odaadó lelkipásztori működésével nagy megbecsülésre és népszerűségre tett szert. 1915-ben pápai kamarás és esperes lett, 1922-ben pedig a szekszárdi belvárosi plébánia élére került. Mint paksi, majd szekszárdi plébános, igen élénk résztvett a vármegyei életben, Tolna vármegye törvényhatósági bizottságának ma is örökös tagja. 1923ban nevezték ki koroncói apáttá s 1926-ban lett a pécsi egyházmegye püspöke. Irodalmi téren is jelentős munkásságot végzett. A napisajtóban sok tárcája és szociális vonatkozású cikke jelent meg. Nagyobb munkája a Hauszmann Rudolf „Általános neveléstan"-ának fordítása. Költeményeit „Hajnal" című kötetében adta