1939–1944. évi országgyűlés Haeffler István, szerk.: Országgyűlési almanach. Az 1939–44. évi országgyűlésről. Budapest, 1940.

Képviselőház - Az Országgyűlési képviselők életrajzi adatai - Vitéz Váczy György dr.

360 Vitéz Váczy György dr (Szolnok, Magyar Élet Pártja) 1893-ban született Szolnokon. Római kato­likus, nős, ügyvéd, földbirtokos, Jász-Nagykun­Szolnok vármegye tb. főügyésze. Atyja Szolno­kon törvényszéki orvos volt. Középiskoláit Szolnokon végezte, jogi tanulmányait pedig a budapesti Pázmány Péter-tudományegyetemen, itt szerezte meg ügyvédi oklevelét is. A világ­háborúban a volt 30. honvédgyalogezred köte­lékében vett részt s 1914-ben mint önkéntes tizedes került a szerb harctérre. Valjevónál sebesült meg először, ekkor két haslövést és tizenkilenc egyéb sérü­lést szenvedett. Több mint nyolc hónapig feküdt kórházban, de 1915 júniusában már az orosz fronton volt, ahol szintén több ütközet­ben vett részt s egy szuronyroham alkalmával másodízben is meg­sebesült. Vitéz és bátor magatartásáért több kitüntetést kapott, tulajdonosa a nagyezüst, a kisezüst és a bronz vitézségi éremnek. Az összeomláskor mint főhadnagy szerelt le és csakhamar bekap­csolódott az ellenforradalmi mozgalmak szervezésébe. Nagy része volt a szolnoki fegyveres ellenforradalomban, amelynek leverése után rövid ideig román fogságban is volt. Innen azonban 1919 májusában sikerült Szegedre szöknie, ahol részt vett a nemzeti hadsereg szervezésében, később pedig a nemzeti hadsereg dunántúli szervezése idején a Kirchner tisztiszázadból alakult kaposvári vadászzászlóalj első segédtisztjeként teljesített szolgálatot. Ma em­léklapos százados. Az alkotmányosság helyreálltával egy ideig köz­igazgatási pályán működött s mint vármegyei jegyző, Szolnok vár­megyénél teljesített szolgálatot. Az egységes bírói és ügyvédi vizsga letétele után azonban 1921-ben Szolnokon ügyvédi irodát nyitott s azóta ügyvédi hivatásának él, emellett gazdálkodik martfűi családi birtokán. Vármegyéje és szülővárosa közéletében két évtizede tevé­keny részt vesz. 1922 óta foglal helyet Szolnok vármegye törvény­hatósági bizottságában s azóta tagja Szolnok város és Tiszaföldvár képviselőtestületének is. Mindig nagy áldozatkészséggel vett részt a szociális és jóléti mozgalmakban. Kezdeményezésére létesült a szegény iskolásgyermeikek ebédeltetési akciója, amely ma már ötszáz gyermeket lát el Szolnokon ebéddel a téli hónapokban. Az ebédel­tetési akció megindulása előtti időkben éveken át saját anyagi ere­jéből több mint 50.000 kenyeret osztott ki a szegények között. Mun­kásságához fűződik a szolnoki jobboldali társadalmi szervezetek kiépítése. A MOVE társelnöke, az Országos Frontharcos Szövetség szolnoki főcsoportjának elnöke, a Baross Szövetség alelnöke, a TESz vármegyei szövetség elnöke s még sok más sport, társadalmi és gazdasági egyesület vezetőségében foglal helyet. Tiszteletbeli fő­ügyésze Szolnok vármegyének és főügyésze a vármegyei Vitézi Szék­nek is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom