1939–1944. évi országgyűlés Haeffler István, szerk.: Országgyűlési almanach. Az 1939–44. évi országgyűlésről. Budapest, 1940.
Képviselőház - Az Országgyűlési képviselők életrajzi adatai - Dr. Németh Andor
268 Dr Németh Andor (Pannonhalma, Magyar Élet Pártja) 1904-ben született Győrött. Római katolikus, nős, földbirtokos. Győr, Mosón és Pozsony vármegye szociális tanácsadója. Atyja, néhai Németh Károly dr főispán, több cikluson át országgyűlési képviselő, majd felsőházi tag volt. Középiskolai tanulmányait a győri bencés főgimnáziumban végezte. 1922-ben a bécsi Hochschule für Bodenkultur hallgatója lett s négy évfolyamának elvégzése után, 72 jelölt közül, egyedül tette le kitüntetéssel a szakvizsgát, amely a mérnöki cím viselésére jogosító diplomával járt. A budapesti közgazdasági egyetemen megszerezte az okleveles mezőgazda cím viselésére jogosító oklevelet, majd a mezőgazdasági közigazgatástani tanszéken 1928-tól 1932-ig mint kinevezett gyakornok működött. Közben nyolc félévet hallgatott a tudományegyetem jogi szakán, ahol az abszolutóriumot is megszerezte, majd a József nádor műegyetem közgazdasági karának közigazgatási szakán „summa cum laude" szerzett doktori oklevelet. Hosszabb külföldi tanulmányutakat tett. 1931-ben négy hónapot töltött Angliában, 1933-ban hat hónapig Kelet- és Dél-Afrikában, 1935-ben négy hónapig az Északamerikai Egyesült-Államokban végzett tanulmányokat. Német, francia és angol nyelven beszél. Katonai szolgálatot a 2., majd a 3. honvédhuszárezredben teljesített s most emléklapos hadnagy. Tanulmányai befejezése óta 680 kat. holdas birtokán gazdálkodik. Töltéstava község községi bírájává választotta. 1938 októberében Győr, Mosón és Pozsony vármegyék területére szociális tanácsadónak nevezték ki. Igen széleskörű társadalmi, egyesületi, kulturális és politikai működést fejtett ki a megyei életben. Elnöke a felsődunántúli Hangya Szövetkezetnek, ügyvezető-alelnöke a Győrvidéki Földművelők Egyesületének, patrónus magistère a Turul-Szövetség Hargitta bajtársi egyesületének, tagja Győr, Mosón és Pozsony vármegye, továbbá Győr város törvényhatósági bizottságának és kisgy ülésének, az Országos Mezőgazdasági Szociálpolitikai Tanácsnak, igazgatósági tagja a felsődunántúli körzeti hitelszövetkezetnek és a többi helyi egyesületnek. Kiváló szakirodalmi és publicisztikai működésre tekint vissza. 1938 januárjában az Egyetemi nyomda kiadásában jelent meg „Naposabb oldalon" című könyve, amely a győrkörnyéki mezőgazdasági munkásság életviszonyairól szól. A mezőgazdasági szociálpolitikáról és külföldi tanulmányútjairól több előadást tartott. A keresztény irányú Győri Nemzeti Hírlapnak 1936ban történt megindulásától egy éven át főszerkesztője volt s mind e lapban, mind másutt is sok cikke jelent meg.