1939–1944. évi országgyűlés Haeffler István, szerk.: Országgyűlési almanach. Az 1939–44. évi országgyűlésről. Budapest, 1940.

Képviselőház - Az Országgyűlési képviselők életrajzi adatai - Bencze György - Beniczky Elemér

130 Bencze György (Kárpátaljai meghívott képviselő) 1885-ben született Bükén, régi nemesi családból. Görögkatolikus, nős, gazdálkodó és iparos. Hat elemi iskolát és Mármarosszigeten az iparostanonciskolát végezte. Szülei korán elhaltak és mint árva gyermek, saját erejéből küzdötte fel magát. Gazdálkodáson kívül a tímármesterséget folytatta és miután 20 éves korában nagykorúsíttatta magát, tagja lett Bilke nagyközség képviselőtestületének és azóta résztvesz a község igazgatásában és gazda­sági életének fejlesztésében. Az ungvári hitelszövetkezet központi igazgatósági tagja, a bilkei szövetkezeteknek pedig állandó igazga­tósági és felügyelőbizottsági tagja. A világháborúban mint tizedes vett részt és mesterségének körében dolgozott. IC 18 novemberében tagja volt a Ruszkakrajnai Kongresszusnak és az önálló Ruszka­krajna felállításáért küzdött. Kurtyák Iván, majd annak halála után Bródy András oldalán hűséges tagja volt az Autonom Földműves Szövetségnek, amely a csehszlovák köztársasággal szemben állandóan ellenzéki álláspontot foglalt el. Az Autonom Földműves Szövetség­nek ma is helyi elnöke. Minden fenyegetés és megvesztegetési kísér­let ellenére, dacolva az ügyészi beavatkozással, bátran kitartott elvei mellett és amikor Bródy Andrást a pankráci börtönbe hurcolták, Bencze Györgyöt Rahón internálták. Egy hónap múlva a felajánlott kegyelmet is visszautasította, bár Ernő fiát is internálták és csa­ládja nélkülözések közepette szenvedett. Később Kárpátalja tarto­mányi képviselője lett. A hitélet terén kifejtett buzgalmáért a pápai Szent Gergely-renddel tüntették ki. Beniczky Elemér (Pétervására, Magyar Élet Pártja) 1872-ben született Egercsehiiben, Heves vármegyében. Római katolikus, nőtlen, földbir­tokos. A Beniczky-család pribóczi ágából szár­mazik, amely az' Árpád-kortól kezdve Tuiróc, Zólyom ós Nógrád vármegyében, a XVIII. szá­zad második felétől pedig Pest vármegye éle­tében is szerepelt. A családnak ebből az ágából Beniczky Zsigmond 1829-ben költözött Eger­csehibe, a leányági családi birtokra. A közép­iskolát a kegyesrendiek budapesti gimnáziumá­ban végezte, jogot a gráci és a budapesti egyetemen hallgatott s itt tett államtudományi államvizsgát. Tanulmányainak befejezése után közigazgatási pályára ment. 1895 januárjában nevezték ki Heves

Next

/
Oldalképek
Tartalom