1939–1944. évi országgyűlés Haeffler István, szerk.: Országgyűlési almanach. Az 1939–44. évi országgyűlésről. Budapest, 1940.

Képviselőház - Az Országgyűlési képviselők életrajzi adatai - Dr. Demel Aladár

159 zisban megbetegedett és hosszú szenvedés után november 1-én el­hunyt. A parlament kubolacsarnokából a nemzet osztatlan részvéte mel­lett temették el és Tasson, a családi sírboltban helyezték el örök nyugalomra. A református egyház életében is tevékeny részt vett. A refor­mátus egyház egyetemes konventjének választott tagja volt, a pápai főiskolának világi gondnoka, majd később az egyházkerületnek is fő­gondnoka. A Budapest-józsefvárosi református egyházközség ismétel­ten megválasztotta főgondnokának. Számos társadalmi és kultúregye­sület vezetőségében is helyet foglalt. Dr Demel Aladár (Csenger, Magyar Élet Pártja) 1887-ben született Budapesten. Evangé­likus, nős, ügyvéd, az Országos Földhitelinté­zet vezérigazgatója, kincstári főtanácsos. Kö­zépiskoláit a budapesti I. kerületi főgimnázium­ban végezte, majd a budapesti tudományegye­tem jogi karának lett a hallgatója és ott avatták a jogtudományok doktorává. Budapesten szerezte meg az ügyvédi oklevelet. 1905-től 1917-ig a Kisbirtokosok Országos Földhitelintézetének volt a tisztviselője. 1917-től 1921-ig a Kisbir­tokosok Országos Földhitelintézetének temesvári kirendeltségét vezette és ugyanekkor a Temesvári Bank és Kereskedelmi rt. ügyésze volt. 1922-től 1929-ig a Nemzeti Hitelintézet rt. igazgatója volt, 1929 januártól pedig a LEBOSz ügyvezető igazgatója, majd később vezérigazgatója. 1931-ben a kormányzó a pénzügyi és hitelélet terén szerzett kiváló érdemei elismeréséül a kincstári főtanácsosi címet adományozta számára. 1936 júliusában az Országos Földhitelintézet vezérigazgató helyettese lett és 1938 decemberében a vezérigazgatói teendők ellátásával bízták meg. 1923-ban nagyobb külföldi tanul­mányúton járt és Newyorkban három hónapig tanulmányozta a hitel­ügyi kérdéseket és az amerikai-magyar pénzügyi kapcsolatok lehe­tőségeit. Kiváló szakértője a mezőgazdasági hitel, a földbirtokren­dezés és a gazdaadósságrendezés kérdéseinek és e tárgykörökben számos szakcikke jelent meg napilapokban és különböző közgazda­sági folyóiratokban. A földteherrendezési törvény magyarázatáról szóló tanulmánya könyvalakban jelent meg. A Társadalmi Egyesüle­tek Szövetségének alelnöke, az Országos Bethlen Gábor Szövetség társelnöke, 1930 óta a budai (vári) ágostai evangélikus egyházköz­ség felügyelője.

Next

/
Oldalképek
Tartalom