1939–1944. évi országgyűlés Haeffler István, szerk.: Országgyűlési almanach. Az 1939–44. évi országgyűlésről. Budapest, 1940.

Képviselőház - Az Országgyűlési képviselők életrajzi adatai - Vitéz Bobory György dr.

134 az összeomláskor olasz hadifogságba került, ahonnan másfél év múlva szabadult. 1922-ben leszerelt, ekkor szolgálatonkívüli viszonyba helyezték s azóta Nyiregyháza mellett birtokán gazdálkodik. Külföldi tanulmányútjai során járt Olaszországban, Ausztriában és Dalmáciában. Széleskörű politikai, társadalmi, egyházi, világi és kulturális tevékenységet fejtett ki. Két esztendeje tagja Szabolcsvármegye törvényhatóságának és Nyiregyháza megyei város képviselőtestületének. A vármegyének, de különösen a városnak minden politikai, társadalmi és kulturális megmozdulásában erőteljesen részt vesz, a közhasznú intézmények létesítésénél kezdeményezőként is szerepelt. Társelnöke a Magyar Élet Pártja nyíregyházai szervezetének. A nyíregyházai evangélikus egyháznak világi elnöke. Választmányi tagja a Gazdaszövetségnek, a Gyümölcstermelők Országos Egyesületének, a Szarvasmarhatenyésztők Szabolcsvármegyei Egyesületének és még igen sok más gazdasági és társadalmi egyesületben Visel tisztséget. Vitéz Bobory György dr (Tiszafüred, Magyar Élet Pártja) 1883-ban született Jászberényben. Római katolikus, nős, földbirtokos, m. kir. titkos tanácsos, a Ház volt alelnöke. Jogi tanulmányait a kolozsvári egyetemen végezte s itt szerezte meg az államtudományi doktorátust is. Közigazgatási pályáját, mint gyakornok 1906-ban kezdte meg és 1908-ban lett szolgabíró. A világháborúban a mozgósítástól az összeomlásigkatonai szolgálatot teljesített. A legtöbb harctéren megfordult, több háborús kitüntetést szerzett, köztük a tiszti ezüst vitézségi érmet és háromízben meg is sebesült. Kiválóan vitéz és bátor magatartásáért a kormányzó vitézzé avatta. 1919-ben a legnehezebb viszonyok között vette át a pétervásári főszolgabírói hivatal vezetését. A bolsevizmus kitörésekor letartóztatták és kétízben forradalmi törvényszék elé állították, 1919 májusában pedig a hevesmegyei ellenforradalomban való részvétel és annak megszervezése miatt halálra is ítélték. Ekkor szöknie kellett s csak 1919 augusztusában, a román megszállás alatt vette át újra főszolgabírói hivatalának vezetését. 1919 szeptemberében kormánybiztossá nevezték ki, 1920-ban pedig Heves vármegye főispánja lett s ezt a tisztjét 1925 májusáig töltötte be. Állásáról akkor mondott le, amikor Gömbös Gyula híveivel kilépett a kormánypártból s megalakította a fajvédő pártot. Távozásakor a kormányzó dicsérő elismerésével tüntette ki. A tiszafüredi kerület elsőízben 1931-ben választotta meg mint az egységes párt hivatalos jelöltjét, 1935-ben pedig egyhangú mandátummal küldötte újból az országgyűlésbe. Mindig igen tevékeny szerepet töltött be Heves vármegye életében