1935–1939. évi országgyűlés Haeffler István, szerk.: Országgyűlési almanach. 1935–40. (Sturm–féle országgyűlési almanach) Bp. 1940.

A felsőház - A felsőház tagjainak életrajzi adatai - A két koronaőr - Gróf Teleki Tibor

46 Franki Adolf (A budapesti autonom orthodox izraelita hitközség rabbija) 1859-ben született Debrecenben. Atyja ke­reskedő volt. Középiskoláit Nagyváradon végezte, majd a pozsonyi rabbiiskola növendéke lett. Elvégezte a zsidó teológiát és főleg italmud­tanulmányokikal foglalkozott. A nyugatieurópai nyelveken kívül beszéli a héber nyelvet is. 1905 óta elnöke a magyarországi autonom orthodox izraelita .központi irodának és díszelnöke a buda­pesti autonom izraelita hitközségnek. Élénk szerepet játszik az izraelita felekezeti életben s vezető tisztséget visel felekezete minden kulturális és emberbaráti intézményében. A két koronaőr: Gróf Teleki Tibor 1871-ben született Gyomron. Református, gyömrői földbirtokos. A középiskolát a buda­pesti református főgimnáziumban végezte, majd Debrecenben a jogakadémiát hallgatta és itt államvizsgát tett. Tanulmányai befejeztével egy ideig a Nádasdy-huszároknál minit tényleges tiszt szolgált. 1895-ben megnősült, megvált a katona­ságtól és átvette gyömrői gazdaságának vezeté­sét. Vármegyéje közéletében tevékeny résizt vesz. Tagja Pest vármegye törvényhatósági bizottsá­gának. A tanácskormány uralma idején elfogták és családjával együtt négy hétig internálták. A munkapárt, majd a nemzeti közép­párt tagja volt, megalakulásakor az egységespárthoz csatlakozott s ennek programjával küldötte a gyömrői kerület a második nemzet­gyűlésbe. Az 1927—31. évi országgyűlésben is a gyömrői kerületet képviselte, amely a Károlyi-kormány kultuszminiszterével, Vass Jánossal szemben nagy szótöbbséggel újból megválasztotta. Elnöke volt az állandó összeférhetetlenségi bizottságnak, tagja a külügyi, közjogi és a földmüvelésügyi bizottságnak. Az 1931. évi választá­sokon nem vállalt jelöltséget, tekintélyes szerepét azonban megtar­totta a közéletben. 1933 júliusában báró Perényi Zsigmonddal együtt választották meg koronaőrré. Érdemei elismeréséül a kormányzó 1930-ban az I. osztályú Magyar Érdemkereszttel tüntette ki. Gond­noka a pesti református egyházmegyének. Elnöke az Országos Gaz­dasági Munkáspénztár igazgatóságának.

Next

/
Oldalképek
Tartalom