1935–1939. évi országgyűlés Haeffler István, szerk.: Országgyűlési almanach. 1935–40. (Sturm–féle országgyűlési almanach) Bp. 1940.

6 rúság fogja megteremteni azt, amit az emberi belátás és jóindulat ed­dig elmulasztott. A magyar nemzet készségét fejezi ki aziránt, hogy résztvegyen az európai béke és együttműködés nagy müvének megteremtésében. A béke azonban csak iákkor érdemli meg ezt- a nevet, ha az igazságos­ság és a jog talapzatán nyugszik. Ezért nemesupán hazánk és nemze­tünk érdekeit tartjuk szem előtt, de az igazi béke ügyét is szolgálni véljük azzal a törekvésünkkel, amellyel az európai kibontakozásra irá­nyuló elkövetkező tárgyalások során hangot kívánunk adni a nemzet jogos igényeinek. Hogy azonban ez kellő erővel történhessék, szüksé­ges, hogy a nemzet belső erejének latbavetésével tudjon fellépni a nem­zetközi fórumok előtt. Ennek pedig nélkülözhetetlen feltétele, hogy az állami és nemzeti élet egyre súlyosbodó mindennapi feladatainak meg­oldása mellett nyomban hozzáfogjunk a nemzet belső életerőinek gya­rapításához. A nemzetnek, ha továbbra is teljesíteni akarja történelmi küldeté­sét, meg kell újhodnda gazdasági, szociális, jogi, kulturális és politikai vonatkozásokban egyaránt. Ez alkotások megvalósításánál azonban nem a mindenáron való újítás gondolata a vezérlőszempont, hanem a reális élet szükségletei­nek mérve fogja megállapítani azokat a feladatokat, amelyek az ezer­éves magyar alkotmányosság szellemében hivatva lesznek szolgálni a fokozatos fejlődést, a nemzet belső életerőinek megsokszorozását és a minden szélsőséges kísérletezéstől tartózkodó építőmunka alapjainak megszilárdítását. Meg kell tehát teremteni a megélhetés, a méltányos boldogulás le­hetőségét minden dolgozó magyar számára; gyorsabbá, hatályosabbá, olcsóbbá kell tenni az állami és közületi szervek működését; a társa­dalmi együttműködés érzését és kötelékeit meg kell erősíteni ; át kell szervezni nemzetnevelésünket; fenn kell tartani ősi, életképes és nemzetfenntartó tradícióinkat és lehetővé kell tenni az ország előre­tekintő és céltudatos kormányzását. A gazdasági és pénzügyi természetű teendőkkel kapcsolatban hangsúlyozni kell, hogy amíg megfelelő nemzetközi megegyezés útján vissza nem tér a gazdasági együttműködés Európa államai között és amíg a nemzetközi pénzügyi kapcsolatok normális rendje helyre nem áll: továbbra is elsősorban saját erőnkből kell gondoskodni a nemzet belső gazdasági megerősödéséről s a nemzeti termelés folytonosságá­nak fenntartásáról. Evégből céltudatos gazdasági és szociális politikára van szükség, amelynek vezérlőelve : a nemzeti jövedelem növelése és annak a széles néprétegek kereseti viszonyainak javításával helyes és igazságos eloszlása, ami magában foglalja a közterhek megosztásának arányossátételét is. Szeretettel kell felkarolnunk a nemzet nagy cél­jaiba bekapcsolódó munka minden ágát, szem előtt tartva azt, hogy a nemzeti jövedelem legszilárdabb alapja a magyar föld, amelyre ezért gazdasági politikánkban különös figyelmet kell fordítani. Ennek kere­tében nagy súlyt kell helyezni a mezőgazdasági termelés fejlesztésére,

Next

/
Oldalképek
Tartalom